A legrosszabb helyzetben lévőktől szednek be újabb sarcot

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy megadóztatják a készpénzfelvételt, a pénzváltást és a hiteltörlesztést – közölte az MTI-vel pénteken Scheiring Gábor az adótörvényekhez benyújtott bizottsági módosító javaslatok kapcsán. Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője úgy fogalmazott: a kormány “újabb gyilkos sarcokkal készül betámadni az embereket”.

2012. november 10., 09:58

Hangsúlyozta, hogy a végtörlesztést csak azok tudták igénybe venni, akiknek volt kellő megtakarításuk. Azok viszont akik nem tudtak élni ezzel, most már nem csak a megemelkedett részleteket fizetik, “de a kormány különadót is kivet rájuk” – közölte.

A képviselő úgy számolt, hogy egy átlagos keresetű család esetében a módosított pénzügyi tranzakciós illeték havonta akár az ezer forintot is meghaladhatja.

A költségvetési bizottság csütörtöki ülésén döntött – az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedésekre vonatkozó – módosító indítványok benyújtásáról. A korábbi bejelentéseknek megfelelően a tranzakciós illeték általános mértéke 2 ezrelék, a készpénzfelvételé pedig 3 ezrelék lenne, a Magyar Nemzeti Bank viszont kikerülne az illetékfizetésre kötelezettek köréből.

A kormány a legrosszabb helyzetben lévőkön húz újabb sarcot – olvasható a

Kettős Mérceblogon. „Mindannyian tudjuk, milyen helyzetben vannak Magyarországon a devizahitelesek és más adósok, hogyan élnek hónapról-hónapra, és sokan a teljes egzisztenciális megsemmisülés határán állnak. Most őket adóztatja meg Matolcsy és Orbán. A dologban a legnagyobb szépség, hogy az eddig a hiteleseket segítő összes intézkedés csak a felsőközéposztálynak segített. A végtörlesztés azoknak, akiknek volt megtakarításuk (miközben tudjuk, az ország nagy része nem tudna egy 50 ezer forintos azonnali problémát finanszírozni), míg az eszközkezelő eddig 100 körüli lakást vásárolt meg” – olvasható a bejegyzésben.

A szerző hozzáteszi: „De a kölcsöntörlesztés pont azt fogja eredményezni, amit a bankadó is, még jobban befagy a hitelezés Magyarországon, a cégek nem tudnak tőkét szerezni maguknak, és ezzel befagy a növekedés és a munkahelyteremtés is. A kormány nem a bankokkal harcol, hanem saját elrontott gazdaságpolitikájával, aminek következtében egyre inkább az látszik, hogy a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés fel lesz áldozva az egykulcsos adó és saját szavazóik kiszolgálásának oltárán”.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.