Még mindig öt évbe telhet, mire a magyar vidéken is kinyit az első IKEA
Reális forgatókönyv, hogy három-öt éven belül vidéken is legyen IKEA-áruház hazánkban, ami egybeeshet a kisebb üzlettérrel rendelkező formátum itthoni bevezetésével, közölte a Világgazdaság kérdésére Marek Feltl, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője.
Lehetséges helyszínként Debrecen, Szeged, Pécs vagy Győr is szóba kerülhet a későbbi terjeszkedés során.
Az IKEA Magyarország nettó értékesítése tavaly a 61 milliárd forintot is meghaladta. Az Örs vezér téri, a budaörsi, valamint a júniusban nyílt soroksári áruházban 5,5 millió látogató fordult meg, közülük több mint 3,1 millióan vásároltak átlagosan 18,3 ezer forintot meghaladó értékben.
A 17 milliárd forintból épült, 34 ezer négyzetméteres soroksári áruházban már a nyitást követő első két hétben 134 ezer látogatót regisztráltak. Ráadásul 20 százalékuk korábban nem járt még IKEA-ban, a vevő nagy része vidéki vásárló, sokan Kecskemétről és Szolnokról érkeznek.