Még egy lyukkal beljebb

A 2010-es év utolsó negyedévére vonatkozó legfrissebb, hivatalos statisztika szerint a GDP 0,6%-kal csökkent Nagy-Britanniában. A gazdasági elemzőket meglepte ez az eredmény, amely a Bank of England pénzügyi szakértőit is óvatosságra készteti. Kétszer is meg kell fontolniuk, mielőtt kamatot emelnének.

2011. február 28., 20:12

Szerző:

A 2010-es év utolsó negyedévére vonatkozó legfrissebb, hivatalos statisztika szerint a GDP 0,6%-kal csökkent Nagy-Britanniában. A gazdasági elemzőket meglepte ez az eredmény, amely a Bank of England pénzügyi szakértőit is óvatosságra készteti. Kétszer is meg kell fontolniuk, mielőtt kamatot emelnének.

A negatív számok azt is bizonyítják, hogy a fogyasztók már az ÁFA idén bevezetett 17,5%-ról 20%-ra emelése előtt meghúzták a nadrágszíjat. A kereskedelem az ÁFA-emelést azonnal a vásárlókra hárította – ismerős? – ami azt eredményezte, hogy 1991 óta nem volt ilyen drasztikus áremelkedés, mint az elmúlt hónapokban, s ennek köszönhető a kiskereskedelem visszaesése. A háztartások költekezése 0,1%-kal csökkent, ami másfél éve először mutat esést.

A szolgáltatási szektor teljesítménye a várt 0,5% helyett 0,7%-kal csökkent, az ipari termelés a várt 0,9% helyett csak 0,7%-os növekedést mutat. Mind a befektetések, mind az építőipar 2,5%-os zuhanást produkált. Egyedül a közszféra végzett pozitív szaldóval. Mindezekkel együtt a GDP 2010 utolsó negyedévére vonatkozó számait 0,6%-ra, lefelé kell korrigálni, amely egyben felhívja a figyelmet a gazdaság tényleges állapotára, különös tekintettel a nemrég bevezetett pénzügyi megszorításokra, amelyek még nem is éreztetik hatásukat, így is az infláció 4%-ra ugrott.



A helyzet súlyossága komoly dilemma elé állítja a Bank of England (Nemzeti Bank) monetáris tanácsát is, amelynek egyik fő feladata az infláció sakkban tartása. Komoly fejtörést jelent, hogy a jelenlegi 0,4%-os alapkamatot mikor és egyáltalán megemeljék-e? A kormány pedig gigantikus feladat előtt áll: a 155 milliárd fontos deficitet kell lefaragnia.

– A GDP növekedést mutató adatai elkeserítőek, de ezen a tényen nem változtat a jelenlegi korrekció – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium szóvivője. – Hazánk az idén több kölcsönt vesz fel, mint amennyit az egészségügyre költ – tette hozzá.




Ráadásul ennyi rossz hír után még egy pihentető vakációban sem reménykedhetnek a szigetlakók. Az egekig emelkedő olajárak annyira megdrágítják az utazást, a repülőjegyek árát, hogy idén nyáron valószínűleg sok család számára csak álom marad a nyaralás.

Nagy-Britanniáról további cikkeket olvashat az

angolosan.huweboldalon.