Már beárazták az újabb kamatemelést

A Nemzeti Bank lehetőségei a pénzpiaci folyamatok befolyásolására korlátozottak: az MNB nem a FED, amelynek egy-egy döntése az amerikai gazdaság ereje és a dollár szerepe miatt képes hatással lenni a nemzetközi befektetői hangulatra. A mi jegybankunk legfeljebb arra vállalkozhat, hogy ösztönző jelzéseket adjon, de trendeken, külső megítélésünkön nem tud változtatni, különösen nem akkor, amikor a velünk szembeni bizalmatlanság kiváltója maga a magyar kormány. Ilyenkor a forint védelmében csak tűzoltásra van mód, amelynek eszköze a pénzpiaci intervenció és a kamatemelés lehet, de párhuzamos kormányzati lépések nélkül ezektől sem lehet sokat várni.

Az alapkamat növelése ráadásul kétélű fegyver: felárat ad a külföldi befektetőknek és ezzel ellensúlyozni igyekszik a bizalomhiányt, ugyanakkor viszont megdrágítja a finanszírozást és a belső hitelezést. A túlzott kamatemelés keményen visszaüthet, ahogy az például 2003-2004 körül, Járai jegybanki elnökösködése alatt jól látszott: a magas kamatszint egyrészt túlerősítette a forintot és ezzel visszafogta a kivitelt és a gazdasági növekedést, másrészt megdrágította a forintkölcsönöket, ami a devizahitelek megugrásához vezetett a vállalati és magánszférában egyaránt, aminek a következményeit nem szükséges ecsetelni.

A Monetáris Tanács a szükségszerűséggel és a kockázatokkal egyaránt tisztában volt, ezért döntött úgy, hogy a piac többsége által várt és már lényegében beárazott mértékben, 50 bázisponttal 6,5 százalékra emeli az irányadó kamatot. Ezzel voltaképpen a kötelezőt teljesítette, tehát lényegi hatása a forint árfolyamára nem lehetett. Simorék jól látják, hogy a számunkra kedvezőtlen trendek csak akkor változhatnak, ha a Fidesz-kormány tesz erőteljes bizalomépítő lépéseket, amíg ezek elmaradnak, az MNB legfeljebb a helyzet rosszabbodását tudja lassítani, azt is csak átmenetileg.

A forint mélyrepülése, a kockázati felárunk megugrása, az állampapírok hozamának gyors emelkedése és a leminősítés félreérthetetlenül jelezte, hogy Orbánék gazdaságpolitikája minden piaci szereplő szerint megbukott és azonnali váltásra van szükség az ország talpon maradásához és a hosszútávú stabilitás biztosításához. Ezt lehet személyes támadásként felfogni, ahogy azt hírek szerint a kormányfő teszi, de jobb lenne inkább abból kiindulni, miért lenne érdeke a pénzvilágnak bedönteni minket? Azért, hogy úgymond bosszút álljanak szabadságharcunkért és az unortodox gazdasági lépésekért? Nem elég nekik a görög válság miatti horribilis veszteség, a bosszú oltárán a nálunk befektetők és nekünk hitelezők hajlandóak újabb euró-tízmilliárdokat kockára tenni?

A paranoiás képzelgés helyett maradjunk az ésszerűség talaján: a befektetők a pénzüket féltik az orbáni politika következményeitől, a fenyegető recessziótól, az uniótól való leszakadástól, a piac- és tőkeellenes kirohanásoktól. A magyar állampapírok csaknem fele külföldi kézen van, a magyar tőzsdei részvényeknél hasonló az arány. /Köszönhető ez részben a magán-nyugdíjpénztárak felszámolásának, mert így a legnagyobb hazai vásárlók eltűntek!/ Ha tehát a teljesen hiteltelenné vált magyar gazdaságpolitikában nem bízó és jövőnket nagyon kockázatosnak látó befektetők kivonják a pénzüket vagy az újabb invesztíciótól tartózkodnak, a kereslet csökkenése miatt értelemszerűen megugranak a kamatok, a forint és a részvények árfolyama pedig gyengül. Ehhez nem kell semmilyen nemzetközi összeesküvés vagy spekuláció, ez a piac egyik alaptörvénye. Az más kérdés, hogy ez a spekulánsoknak is jó terep, de ennek a feltételeit nem ők, hanem a Fidesz-kormány teremtette meg.

Ez mindaddig nem fog változni, amíg Orbánék elő nem állnak a gazdasági fordulathoz és a bizalom visszanyeréséhez szükséges koncepcióval. A helyzet totális félreértelmezése az a hiú ábránd, hogy ezt az IMF-fel való tárgyalással megúszhatják, éppen ellenkezőleg: a Valutaalappal csak akkor tudnak megegyezni, ha a korrekciós lépéseket vállalják. A hitelesség visszanyeréséhez még ez is kevés, ahhoz a vállalásokat végre is kell hajtani. Nem úgy, mint most teszik: miközben már saját maguk is fél-egy százalékos jövő évi növekedésről beszélnek, a parlamenttel a költségvetési törvényben másfél százalékos bővülést hagyatnak jóvá. Sőt, még ennél is tovább mennek: a már látható trendek és kockázatok, a nem eléggé megalapozott bevételek miatt amúgy is hiteltelen büdzsét a módosításokkal újabb 60 milliárd forintnyi költséggel terhelik, amelyet fiktív adóbevétel-emeléssel ellensúlyoznak!

Egy biztos: amíg ez így megy, csak növekedni fog a ránk nehezedő pénzügyi nyomás. Ebből törvényszerűen következnek a tűzoltó lépések, az MNB újabb kamatemelései. Ezek lényegében máris beárazódtak: miközben az alapkamat 6,5 százalék, az éven belüli állampapírok hozama 7,5 százalék közelében van, a többéves papíroké pedig jóval 9 százalék felett mozog. Simorék tehát akarva-nem akarva újabb emelésekbe kényszerülnek, szakértők szerint az alapkamat néhány hónapon belül eléri a 7,5 százalékot. Ez közvetlen hatással lesz a hazai bankrendszer hitelezési tevékenységére, a már megkötött és az új kölcsönök tovább drágulnak, az adósságokban már amúgy is fuldokló lakosság és cégek nagy örömére. Ha viszont az MNB nem lép, a pénzkivonás mértéke beláthatatlan folyamatokhoz vezethet.

Az igazi megoldást kizárólag a Fidesz gazdasági ámokfutásának beszüntetése, gyökeres fordulat felvállalása és a stabilitásunk erősödését, a fenntartható fejlődést szolgáló valódi reformok elindítása jelentheti. Amíg ez várat magára, nem kerülhetünk ki a lefelé menő spirálból és mind az unió egészéhez, mind pedig a környező országokhoz képest egyre jobban leszakadunk.