Magyarország adja a legkevesebb segítséget a munkanélkülieknek Európában

2018. augusztus 3., 09:05

Szerző:

Magyarország nagyon szűkmarkúan támogatja a munkanélkülieket Európában, korábbi keresetük mindössze 21 százalékát kapják meg éves átlagban – írja az mfor.hu az OECD-adatok alapján.

Az OECD Facebook-oldalán közzétett grafikon szerint nem csak európai viszonylatban számít szűkmarkúnak a magyar kormány támogatása, hanem az OECD-tagállamok között is. Ilyen összehasonlításban csak az Egyesült Államok ad kevesebb, mindössze 19 százaléknyi támogatást.

A régiónkat tekintve előttünk Csehország áll 25 százalékkal, a szlovákok 38 százalékkal, a lengyeleknél pedig 41 százalék ez az arány.

A lista élén Luxemburg áll, ahol a munkanélkülieket korábbi fizetésük 87 százalékával támogatja éves átlagban az állam.

A portál emlékeztet arra, hogy a második Orbán-kormány egyik első intézkedéseként drasztikusan hozzányúlt a munkanélküli juttatásokhoz, és az álláskeresési járadék – vagyis a munkanélküli segély – folyósításának időtartamát 9-ről 3 hónapra csökkentette. Azzal indokolták az átalakítást, hogy a társadalmi aktivitást kívánják ezzel növelni, és visszaszorítani a munkanélküliek számát.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.