Magyar virtus: győztünk vagy vesztettünk?
Megint egy illúzióval szegényebb lett a világ: a globális szabadkereskedelem feltételeiről hét év után sem voltak képesek az országok megegyezni. A megállapodás meghiúsulásában hazánk is komoly szerepet játszott. Bebizonyosodni látszik, hogy az egyedi nemzeti érdekek erősebbek, mint a közös játékszabályok kialakításának igénye. A kudarc fő oka a háttérben feszülő alapvető ellentét: az erősek még erősebbek szeretnének lenni, a gyengék viszont több segítséget akarnak.
Eredménytelenül zárult a világkereskedelm liberalizálására hét éve indított tárgyalássorozat mostani fordulója. Genfben 153 ország képviselője kilenc napig tárgyalt és már-már egyezségre jutott, de végül kudarcot vallott. Most a háttértárgyalások következnek, miniszteri szintű újabb forduló leghamarabb másfél év múlva következhet, mivel az amerikai elnökválasztás és az Európai Unióban tartandó parlamenti képviselő-választás megváltoztathatja az erőviszonyokat.
Pedig múlt pénteken körvonalazódott egy kompromisszumos javaslat, amelynek elfogadása valószínűnek látszott. A megegyezés végül több ponton is zátonyra futott. Az egyik ilyen téma a szegény országok számára engedélyezendő piacvédő vámtételek mértéke volt, ahol az India és Kína képviselte csoport vitázott az élelmiszer-exportőrökkel, főleg az Egyesült Államokkal. Előbbiek nem akarták például a rizs-, a cukor- és a gyapotimportot érintő védővámjuk leépítését, míg utóbbi a gyapottermelők támogatásának csökkentésére nem mutatott hajlandóságot, csak akkor, ha globálisan eltörlik az agrártermékek vámját. A pénteken felvázolt kompromisszumos javaslatcsomagban eredetileg az szerepelt, hogy amikor a fejlődő országban egy agrártermék importja felfut 40 százalékra, vámkivetéssel lehessen gazdaságtalanná tenni behozatalt. India a mértéket túl magasnak találta, ezért azt eltörölték, s azzal a gumiparagrafussal helyettesítették, hogy farmerei védelmében a fejlődő ország vámmal korlátozhatja az importot, ha annak szintje az adott élelmiszer tekintetében érzékeny és kimutatható károkat okoz a helyi gazdáknak, veszélyezteti a megélhetésüket. Ezt viszont a fejlett országok tartották elfogadhatatlannak.
A kompromisszumos javaslatot Magyarország is élesen ellenezte, arra hivatkozva, hogy aszerint kétszer annyi kedvezményt adnánk, mint amennyit kapnánk, és ez százmilliárdokkal rontaná a magyar vállalatok jövedelmezőségét. A leginkább érintett az agrárium és a járműgyártás. A mezőgazdaságban az agrárvámok 60 százalékának tervezett eltörlésével a hazai gazdák éles versenyhelyzetbe kerülnének például a dél-amerikai termelőkkel szemben. Az Európai Bizottság elemzése szerint az európai termelők jövedelmei közel 25 százalékkal esnének vissza, az agrár- és élelmiszerszektorban pedig csaknem 500 ezer munkahely kerülne veszélybe. Az autóiparban a vámok leépítése a magyar gyáraknak elvben kedvezne, mivel több európai autó juthatna el könnyebben a külső piacokra. A negatív hatás viszont az, hogy amennyiben nem védi vám az EU piacát, az autógyártók az itteni termelést a még olcsóbb keleti területekre, Kínába vagy Indiába helyezhetik át.
Hazánk erősen lobbyzott saját álláspontja mellett az EU-országok körében, nem is eredménytelenül. Rövidesen Franciaország, Olaszország és Litvánia sem támogatta a javaslat elfogadását és Görögország, Írország és Portugália is megfontolandónak tartotta a magyar érveket. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy végeredményben elvetették a kompromisszumos javaslatot és az egyeztetések folytatása mellett döntöttek.
