Magyar versenyképesség: Orbán sikerpropagandája és a valóság

Bár az NGM képviselője éppen most terjesztette a parlament elé a jövő évi adótörvény-csomagot, az máris elavulttá vált. Rejtély, mi értelme volt olyan anyagot vitára bocsátani, amely a korábbi ígéretek fényében szinte semmi lényeges dolgot nem tartalmazott, miközben a háttérben folynak az egyeztetések a valóban fontosnak látszó javaslatokról, de már megszoktuk, hogy a Fidesz akár naponta módosítja az előterjesztéseit. Legfeljebb az illetékes államtitkárt blamálják azzal, hogy olyan csomagot kell az országgyűlésben lelkes szavakkal méltatnia, amely egyrészt jelentéktelen, másrészt egy újabb előterjesztés pillanatokon belül felülírja.

A kiszivárgott információkon túl Orbán Viktor múlt heti beszéde is jelezte, hogy a kormány nagy dobásra készül bér- és járulékügyekben. A miniszterelnök nagy hévvel ecsetelte, milyen fontos az ország számára a jelentős mértékű, általános béremelés és járulékcsökkentés, ami dinamizálhatja a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Ebben teljesen igaza van, mert a nettó jövedelmeket és főleg azok vásárlóerejét tekintve a sereghajtók között vagyunk az EU-ban, az adóterhek arányát tekintve viszont dobogós helyen állunk. A kettő közötti összefüggés nyilvánvaló, logikus tehát, hogy mindkét területen egyszerre lehet és kell lépni. Kár, hogy az elmúlt hat évben jórészt ennek az ellenkezője történt: az adóterhek mértéke az elmúlt év kivételével nőtt, két tucat új adófajta jelent meg, a lakossági és társasági jövedelem elvonás emelkedett, a túladóztatás egyre jobban a növekedés fékjévé vált.

Más kormánytagok azonnal rálicitáltak Orbánra, már 40 százalékos béremelési elképzelések is elhangzottak, végül aztán egy szerényebb, de a minimálbérnél számottevő, közel 15 százalékos emelési javaslat került az asztalra. Ehhez párosulna 2017-től 4-5 százalékos járulékcsökkenés, majd további 4 évig évente 2-2 százalék, ami együttesen már valóban jelentősen lefaragná és a környező országok átlagos szintjéhez igazítaná a munkavégzés közterheit.

A minimálbér növelése indokolt, de az adójóváírás öt évvel ezelőtti megszüntetése miatt a munkaadók költségeit jelentősen növeli, és ennek felét sem kompenzálja a javasolt járulékcsökkentés. Emelkednek az egyéni vállalkozók legnagyobb részének terhei is, mivel jellemzően minimálbér alapján fizetik a járulékokat, azaz a növekedés több mint felével azonnal emelkednek a költségeik, miközben a jövedelmük nem nő. Mindez sok vállalkozónak problémát fog okozni, ezzel együtt a változás iránya az ország egésze szempontjából kedvező.

Botorság persze azt hinni, hogy ezzel megoldódnak a versenyképességi gondjaink. Maga Orbán is több más tényezőt említett, így például a K+F kiadások növelését, erősebb bankrendszer szükségességét, a kisebb állami bürokráciát. Ez kemény önkritikának tekinthető, mert 2010 óta mindennek pont az ellenkezőjét tették: a kutatási-fejlesztési kiadások aránya csökkent a GDP-hez képest, a bankrendszert ők maguk gyengítették a különböző, összességében sok százmilliárdos extraadókkal, amellyel több évre veszteségbe is döntötték, az állam költségei pedig öt év alatt harmadával nőttek, ahelyett, hogy csökkentek volna. Jó lenne, ha a kormányfő által ígért fordulat valóban bekövetkezne, a jövő évi tervekben sajnos ennek egyelőre nyoma sincs.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Tényleges önkritikáról természetesen szó sem volt, Orbán szájából ez elképzelhetetlen, ő inkább valótlan adatokkal fényezi magát. Hatalmas sikernek minősítette az elmúlt évek gazdaságpolitikáját, amikor szerinte „tankönyvileg lehetetlen” eredményeket értek el, megszorítások nélkül egyszerre növekedett a gazdaság, csökkent a hiány és az államadósság. Ezzel szemben a valóság az, hogy számos példa van arra a világon mindenhol, hogy párhuzamosan fejlődik a gazdaság és esik a hiány, méghozzá tudatos élénkítés révén. Az sem igaz, hogy nem voltak nálunk megszorítások, 2011-13 között összességében 2000 milliárdos költségvetési korrekciót hajtottak végre, emiatt volt összesen csak egy-két százalékos GDP bővülés három év alatt. A 2014-15-ös nagyobb növekedés egyértelműen a sok ezermilliárdos uniós támogatásnak volt köszönhető, ahogy elfogytak a pénzek, szépen le is lassultunk.

Orbán konkrét adatokkal próbálta alátámasztani sikerpropagandáját, de öngólt rúgott. Azt állította, hogy 1,8 millióról 4,4 millióra emelték az adófizetők számát, ami nem igaz: 2010-ben 3,7 millió adófizető volt, közülük a minimálbéren aluli jövedelemmel rendelkezők fizetési mentességet élveztek. Orbánék az adójóváírás teljes rendszerét eltörölték, az így nyert 600 milliárdot a felső SZJA-kulcs eltörlésére fordították, azaz a fizetésre kényszerített alacsony jövedelműek zsebéből a magas jövedelműekhez terelték ezt az összeget. Az sem igaz, hogy ma 4,4 millió tényleges adófizető van: ez a KSH által kimutatott foglalkoztatási szám, amelyben benne van negyedmilliónyi közpénzt kapó közmunkás és 130 ezer külföldön dolgozó is.

Hasonló csúsztatás az, hogy az államadósság a GDP 85 százalékáról 75 százalékra esett. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy Orbánék 2010-es programja szerint mára 50 százalék köré csökkentették volna az adósságrátát, amitől fényévnyi távolságra vagyunk. A 2010-es kormányváltáskor 82 százalék volt az adósságarány, amit csak a magán-nyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával tudtak lefaragni, anélkül ma valóban 85 százalék lenne. Ami pedig a hiányt illeti, Orbán állításával szemben tételesen nem igaz, hogy 7 százalékon felüli arányról vitték le 3 százalék alá: a Bajnai-kormány korrekciós lépései nyomán már 3 százalék körül volt a deficit. A kormányfőt tehát a tények most sem zavarták, ahogy az sem, hogy a gazdasági mutatók alapján alapvető gazdaságpolitikai fordulat nélkül minden nagyívű ígérgetés dacára egyre jobban lemaradunk a saját régiónktól.