Magánnyugdíj: ősszel minden véget ér
A kormány pénteken benyújtott egy újabb törvénymódosító javaslatot, e szerint a pénztárak május 31-én jogosultak a visszalépő tag egyéni számláját három havi összeggel csökkenteni és azt a működési tartalék javára jóváírni. A maradékot szeptember 15-ig kell átutalniuk az alap pénzforgalmi számlájára.
Pénteken a várakozások ellenére nem jelent meg a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény végrehajtási rendelete. A kormány azonban benyújtott egy újabb törvénymódosító javaslatot. Ebből következtethetünk arra is, hogy az állami nyugdíjrendszerbe átkerültek lapunk előzetes információinak megfelelően augusztus végéig, de legkésőbb szeptember közepéig várhatják, hogy a kasszák esetleges reálhozamukat, illetve tagdíj-kiegészítésüket kifizetik.
Mint a szövegből kiderül, felismerték ugyanis: mivel május végétől a magánpénztárak az átadás miatt már nem kezelik a tb-be visszalépett tagjaik vagyonát, nem is vonhatják le tőlük azt a tagonkénti 265 forintot, amit a korábbi rendelkezés költségeik ellentételezésére lehetővé tett. A levonás pedig - ismerik el a javaslatban - indokolt, hiszen a pénztáraknak nincs tagdíjbevétele, és a hozamból történő költségérvényesítés sem lehetséges (illetve csak a kis számú maradó tag vagyonára korlátozódik). Azáltal pedig, hogy a pénztárak működésének fedezete nem biztosított, veszélybe kerülhet(ne) a visszalépő tagokkal való elszámolás.
Az előterjesztésben rögzítik: ebben az időszakban kell lebonyolítani a hozamgarantált tőke feletti hozamok számítását, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól történő visszaigénylését, a tagok nyilatkozatának megfelelő számlára való átutalását, kifizetését, illetve a tagok részére az elszámolási értesítők kiküldését.
Az ügylet végleges lezárásnak időpontjára az utal, hogy a pénztárak a mostani módosító szerint 2011. május 31-én jogosultak a visszalépő tag egyéni számláját 795 forinttal (tehát három havi összeggel) csökkenteni és azt a működési tartalék javára jóváírni. Ezt a pénzt a 2011. május 30-án meglévő működési és likviditási tartalék kimerülését követően használhatják fel. A maradékot 2011. szeptember 15-ig kell átutalniuk az alap pénzforgalmi számlájára - írja a
Napi Gazdaság.A zökkenőmentesebb elszámolást könnyíti, hogy a jogalkotók rájöttek: a reálhozam kiszámításához a májusi inflációs ráta nem állhat rendelkezésre (azt a KSH június 12-ig publikálja). Így a javaslat szerint a kasszáknak az elszámoláshoz az áprilisi indexet kell használniuk. Mivel az április adat május végén már rendelkezésre áll, a magánnyugdíjpénztárak a visszalépő tagi kifizetések megállapításához szükséges számításokat gyakorlatilag június 1-jén meg tudják kezdeni, biztosítva ezzel a határidőben történő elszámolást - hangsúlyozzák az indoklásban.