Levél Baja Ferencnek

Nem kellett volna ennyire elkapkodni a reflexiót az október 23-iki (pozitív) történésekre! Az ön kijelentése azt implikálja, hogy az MSZP egyedül kívánja megdönteni az Orbán-rendszert.

2012. november 9., 07:26

Attól tartok, hogy ha a kongresszuson ez az álláspont nyer, akkor Orbán marad.

Mesterházy Attila megnyilvánulása már engedékenyebb volt, de az összefogás feltételeként a programok egyeztetését jelölte meg. Ezt nemcsak a kongresszuson, de a párton belül is részletesen meg kívánja tárgyalni. Nem hallottam, hogy a szavazóbázissal miként kíván kommunikálni.

Nem vagyok párttag, de 1990 óta minden választáson az MSZP-re szavaztam. 2014-ben egészen biztosan a közös jelöltre adom voksomat. Nem tudom, hogy a többi „pártonkívüli” hogyan gondolkodik, de az adott helyzetben szerintem ez az egyetlen lehetséges választás. Jó lenne, ha az érdekeltek ezt figyelembe vennék!

Vágó György
E-mail

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.