Lantos Csaba a klímacsúcson: Magyarország már évekkel korábban teljesítheti 2030-as klímacéljait
A klímaváltozással kapcsolatos sikeres nemzetközi fellépés előfeltétele, hogy mindenki teljesítse az eddigi vállalásait. Magyarország elvégezte a „házi feladatát", aminek eredményeképp korábban elérheti 2030-as klímacéljait – közölte a magyar energiaügyi miniszter szombaton Dubajban.
Lantos Csaba az MTI-hez eljuttatott minisztériumi közlemény szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményben részes felek 28. konferenciáján hozzátette: a magyar példa azt is jól mutatja, hogy lehetséges folyamatos gazdasági növekedés mellett jelentősen csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.
Azt írták, az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva már 37 százalékkal mérsékelte hazánk. A hatályos vállalás szerint ezt a mutatót 2030-ra 40 százalékra tervezte növelni Magyarország.
A belátható közelségbe került célszámot a felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) 50 százalékra javasolja emelni. Az új vállalás szerint tehát Magyarország a következő évtized elejére megfelezheti károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest – ismertették.
Kiemelték, a zöldenergia termelésének és tárolásának ösztönzését nemcsak energetikai-klímapolitikai, hanem általános gazdaságfejlesztési és versenyképességi szempontból is középpontba helyezi a kormány. A saját célú előállítás és későbbi felhasználás támogatása hozzájárul a megújulók - adottságainkra tekintettel elsősorban a napenergia - további térnyeréséhez.
Magyarország az előrejelzések szerint már 2026-ra elérheti a 2030-ig elvárt 21 százalékos megújuló részarányt a végsőenergia-felhasználásban. A NEKT aktualizált, uniós jóváhagyásra váró változata ezért ezt a célszámot is nagymértékben, 29 százalékra növelheti – jelezték.
„Magyarország határozott és eredményes intézkedéseket tesz a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a káros hatások mérséklése érdekében. A sikeres fellépés azonban kizárólag nemzetközi együttműködésben képzelhető el. A követelmények folyamatos szigorításának csak akkor lehet értelme, ha mindenki képes megfelelő ütemben teljesíteni az eddigi vállalásokat" – hangsúlyozta Lantos Csaba.
Hozzátette: a Világgazdasági Fórum Energiaátmenet Indexe az igen előkelő 18. helyre rangsorolta Magyarországot, 2014 óta több mint harminc helyezéssel léptünk előre a listán.
„Az uniós jóváhagyást kapott nemzeti helyreállítási tervben a rendelkezésre álló források több mint kétharmadát klímapolitikai célkitűzéseket, a zöld átállást támogató intézkedésekre különítettük el. Az önálló REPowerEU-fejezet szabályozási és pénzügyi eszközökkel, a zöldenergia hasznosítás fokozására és az energiahatékonyság javítására fókuszálva készíti fel a magyar energiarendszert a jövő kihívásaira” – mondta.
Az energiaügyi miniszter a klímacsúcs alkalmából találkozik Jim Skea professzorral, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) idén nyáron megválasztott elnökével. A tárcavezető kétoldalú találkozókon tekintheti át az energetikai együttműködési lehetőségeket több európai és közel-keleti társminiszterrel.
A küldöttségek a klímacsúcs utolsó hetében vitatják meg és véglegesítik az elfogadni tervezett dokumentumokat.
A jövő évi találkozó már a magyar soros elnökség idejére esik. Így a COP29 előtt és alatt Magyarország vezeti majd az uniós tárgyalócsoportot, koordinálja annak szakmai munkáját. A magyar delegáció idei részvétele tehát a tapasztalatszerzést és felkészülést is szolgálja a jövő évi feladatokra – áll a közleményben.
(Kiemelt képünk: Lantos Csaba Fotó: Energiaügyi Minisztérium Facebook oldala)