Egy év alatt ötezerrel nőtt a külföldön munkát vállalók száma

Megjelent a központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzése a foglalkoztatottak arányáról.

2023. június 23., 08:41

Szerző:

Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt, 26 ezerrel több, mint egy éve – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2023. március-májusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 10 ezerrel több, 4 millió 704 ezer volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 14 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 5 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 9 ezerrel csökkent a KSH gyorstájékoztatója szerint.

A 15-64 évesek közül 4 millió 588 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,5 százalék volt március-májusban. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 428 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,8 százalék volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 161 ezer volt, a foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett - közölte a statisztikai hivatal.

A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 262 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 0,4 százalékponttal, 26,6 százalékra csökkent.

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 87,8 százalékra mérséklődött, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban 3,6 százalékponttal, 68,5 százalékra nőtt a KSH jelentése szerint.

(Fotó: Vasvári Tamás / MTI)