Kínos: a drága vasútfejlesztés miatt magyarázkodik az NFM

Az Együtt-PM szerint szerint Magyarország és Európa egyik legdrágábban felújított vasútja lesz a Budapest–Esztergom-vonal Pilisvörösvártól az északi vasúti hídig tartó szakasza.

2013. december 31., 06:00

Téves következtetéshez vezet a Budapest–Esztergom-vasútvonalat érintő két beruházás költségeinek összevetése a jelentősen eltérő műszaki tartalmak miatt – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn. A tárca az Együtt-PM vasárnapi közleményére reagált, amely szerint a párt azonnali vizsgálatot követel és írásbeli kérdéssel fordul Németh Lászlóné közlekedésért felelős miniszterhez az Esztergom–Budapest-vasútvonal felújítási munkálatainak elhúzódása és a költségek követhetetlenné vált növekedése miatt – írja a Híradó.hu.

A pártszövetség közleménye szerint Magyarország és Európa egyik legdrágábban felújított vasútja lesz a Budapest–Esztergom-vonal Pilisvörösvártól az északi vasúti hídig tartó szakasza: a mindössze 13 kilométeres, kétvágányú pályát 25,4 milliárd forintért rekonstruálja az Aranyhegy konzorcium. Az Együtt-PM szerint a kis forgalmú és alacsony sebességre kiépített szakaszt kilométerenként kétszer akkora költséggel modernizálhatják, mint amennyibe a Székesfehérvár–Kelenföld kétvágányú, 120 kilométeres óránkénti közlekedési sebességre alkalmas villamosított fővonal került. A felújítás eredetileg 2014 tavaszáig tartott volna, de az Együtt-PM szerint már most látszik, hogy többszöri szerződésmódosítás után legkorábban a jövő év végére lesz kész az építkezés.

Az NFM hétfői közleménye szerint a Budapest–Esztergom-vasútvonal az elővárosi vasúti közlekedés egyik legfontosabb szakasza. A vasúti pálya felújítása néhány hete fejeződött be Pilisvörösvár és Esztergom között, több mint 30 kilométeren. A fejlesztés jövőre a solymári, pilisvörösvári és piliscsabai állomásépületek teljes körű felújításával folytatódik. Az északi vasúti hídig tartó szakasz kivitelezése várhatóan 2014 végéig tart. A beruházás keretében új, kétvágányú vasúti pálya épül Aquincum felső és Pilisvörösvár között, így akár a 100 kilométeres sebesség is elérhetővé válik. A tárca közleménye kiemeli: az új második vágány és a nagyobb sebesség miatt elengedhetetlen ívkorrekciók több milliárd forintos nagyságrendű költségekkel járó, időigényes kisajátításokat tettek szükségessé a sűrűn lakott városi és agglomerációs területeken. A példaként hivatkozott székesfehérvári vonalon ezzel szemben Tárnokig az új vágány alépítménye adott volt. Tárnok után pedig kizárólag Dinnyés és Székesfehérvár között kellett egyes szántóterületeket megvásárolni.

Hangsúlyozták, hogy a két beruházás költségeinek összevetése a jelentősen eltérő műszaki tartalmak miatt is téves következtetésekhez vezet. Pilisvörösvár felé további kiadásnövelő elemként jelentkezik számos új műtárgy megépítése, így egyebek között a solymári közúti felüljáró több kilométeres csatlakozó úttal. A jelenleg zajló projekt keretében állítják fel a későbbi villamosításhoz szükséges felsővezetéki oszlopokat is, míg Fehérvár irányába csak részleges bővítésre, Tárnok után csupán felújításra volt szükség. A teljes átépítésnek köszönhetően a Budapest–Esztergom-viszonylaton összesen több mint 20 perces menetidő-csökkenés várható. Az utazás 2015 őszére az új FLIRT motorvonatok forgalomba állításával még kényelmesebb lesz a napi 14 ezer ingázó számára – olvasható az NFM közleményében.