Ki teszi tönkre a magyar agráriumot?
Jó szándékú, de a realitásokat több szempontból is figyelmen kívül hagyó és illuzórikus célokat kitűző egyveleg a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiája, amelyet most bocsátottak vitára. Az agrárium fejlesztését tartalmazó részek inkább a múltba mutatnak, semmint a jövőbe, és jórészt szembe mennek az európai fejlődési trendekkel.
A kormány egész gazdaságpolitikája szempontjából alapvető jelentőségű, hogyan tudják az elkövetkező években mobilizálni az agráriumot, versenyképesebbé tenni a magyar mezőgazdaságot. A Fidesz választási programjának egyik kiemelt eleme volt ez a terület, amelynek jövőbeni sikerétől egyebek mellett a foglalkoztatottság jelentős növelését és az ottani szavazóbázisuk megerősödését várják. Agrártémában egyébként a kormánypárt eddig nemigen tündökölt, korábbi regnálása idején is lemondott erről az ágazatról azzal, hogy átengedte azt Torgyánéknak. A rendszerváltás utáni kárpótlási káosz okozta sokk után ez újabb csapás volt az agráriumnak, pont akkor, amikor pedig az uniós csatlakozási tárgyalások miatt a leginkább szükség lett volna a határozott szakmai koncepcióra. Ennek a hiányát és következményeit azóta is nyögjük.
Úgy tűnik, a Fidesz a korábbi adósságát akarja törleszteni a nagyívű vidékfejlesztési stratégiával, amely alapvetően az infrastrukturális fejlesztési elképzelések mellett a mezőgazdaság jövőjének a vízióját tartalmazza. Nagyon helyes lépés, hogy egy kormány végre előáll legalább egy évtizedre szóló koncepcióval, mert a mezőgazdaságban különösen fontos a hosszútávú gondolkodás, a kiszámíthatóság. Az más kérdés, hogy a koncepcióban egyelőre inkább általános gondolatok, időnként banalitások fogalmazódnak meg, és vélhetően a vitáktól várják, hogy a tervek konkretizálódjanak. Ennél jóval nagyobb baj, hogy több olyan szándék fogalmazódik meg, amelyek nem csupán figyelmen kívül hagyják a realitásokat, de a sokat hangoztatott kitörés helyett sokkal inkább zsákutca felé vezetnek.
Hatalmas problémaköteg
Egy cikk keretei túl szűkek ahhoz, hogy fel tudnánk sorolni valamennyi, az agráriumot sújtó problémát, nem hogy azok megoldási lehetőségeit. Szakértők szerint az alapoknál kezdődnek a bajok: ide sorolható a tulajdoni viszonyoknak főleg a 90-es évek elején kialakult és azóta is megoldatlan rendezetlensége, az rendkívül kicsi átlagos birtoknagyság /kevesebb mint két hektár, szemben a nyugat-európai 25-40 hektárral!/, a bérlők és tulajdonosok sajátos viszonya /a legjellemzőbb a földbérlet, mivel a tulajdonosok többsége nem termel, azaz a pénzek egy része automatikusan kiáramlik az ágazatból/, a rossz termelési arányok /a növénytermesztési arány duplája az állati termékek előállításának, a fejlett európai országokban ez éppen fordítva van/, a rossz termékstruktúra, a katasztrofális tőkehiány, a hiányos öntözés, növényvédelem, a többnyire alacsony technológiai szint ... és még sorolhatnánk tovább a mezőgazdászok megállapításait.
Mindezekből frappánsan látszik, hogy hatalmas, egymásba fonódó problémakötegekről van szó, amelyeket bombasztikus kijelentésekkel, hangzatos jelszavakkal nem hogy megoldani, de napi szinten kezelni sem lehet. Bármilyen koncepciónak azzal kell kezdődnie, hogy elemzi a jelenlegi bajokat, azok okait, és annak alapján próbálja megtalálni a piaci kihívásoknak és az adottságainknak leginkább megfelelő kiutat. A most ismertetett stratégiai elképzelésnek éppen az a fő baja, hogy ezt jórészt elmulasztja és nem ad igazán választ az említett gondokra, hanem bizonyos prekoncepciók mentén, érezhetően ideológiai ihletésű elképzelések körül mozog. Ebben nem csupán az a veszélyes, hogy zárt körben gondolkodik és korlátozott teret ad a vitának, hanem könnyen tévútra juthat és azzal jóvátehetetlen károkat okoz.
Alapvető hibák
Nézzük a konkrétumokat. A kormány koncepciójának a legnagyobb tévedése, hogy a piaci realitásoktól és a külső versenykörnyezet diktálta igényektől elvonatkoztatva akarja fejleszteni a magyar mezőgazdaságot. Úgy tűnik, a Fidesz nem vesz arról tudomást, hogy a fentebb felsorolt okok miatt a fő baj magával a termeléssel, pontosabban annak versenyképességével van. Hazánk az unió, az egységes piac része, bármelyik ágazat tehát csak úgy tud prosperálni, ha uniós szinten is versenyképes, a belső kereslet még állami támogatással sem fogja eltartani, főleg akkor nem, ha hasonló minőségű termékek olcsóbban behozhatók. Tragikus tévút tehát önellátást emlegetni, mint célt, mert az csak az elmaradást konzerválná, már ha egyáltalán kivihető lenne.
Ugyancsak alapvető hiba a családi gazdaságok privilegizálása a nagyobb termelőegységek kárára, a jelenlegi magyar tulajdoni és birtokméret viszonyok mellett ugyanis azok döntő többsége nem tudja felvenni a versenyt a külső konkurenciával. A szükséges hatékonysághoz sem az optimális méretük, sem a tőkeerejük, sem a technológiai hátterük nincs meg, és az állam hiába adna nekik komoly forrásokat, csak töredékük tud, és az is kisebb termékszegmenseknél versenyképes lenni. Illuzórikus azt várni, hogy ezek termékeit a hazai piac majd magasabb áron is felszívja, csak azért, hogy támogassa a kevésbé hatékony működést.
Hatékony termelés kontra foglalkoztatás
Az igazi kitörési lehetőség gyökeresen más irányban keresendő: nem egyes működési modelleket, hanem azoktól teljesen függetlenül a versenyképes, exportra is termelni képes szereplőket kell támogatni, elsősorban a technológiai innovációt, a piaci igényekhez mért termékstruktúrát, a korszerű értékesítési formákat, a termelői-feldolgozói-értékesítési együttműködési szervezeteket. A befelé fordulás egyenlő az agrárium fokozatos leépülésével, hosszabb távon pedig tönkretételével, az egyetlen reális út a dinamikus nyitás, a külső versenyképesség elősegítése.
Ez természetesen ellentmond a kormánystratégia másik sarkalatos pontjának, az agráriumban foglalkoztatottak létszámának 700 ezerre növelésének. Ez ugyanis annyit jelentene, hogy az ágazatnak csaknem kétszer annyi embert kellene eltartania, mint eddig. Ez tökéletesen ellentétes a fejlett országok trendjével, ahol egyre kevesebb ember képes megtermelni a szükséges élelmiszer mennyiséget belső és külső piacokra egyaránt. A hozzánk hasonló természeti adottságokkal rendelkező nyugat-európai országokban már most is arányaiban fele annyian dolgoznak az agráriumban, mint nálunk, egyebek mellett ezért is tudnak hatékonyan termelni. Teljes fejlődési zsákutca és önbecsapás arra alapozni nálunk a bővülést, hogy az majd megduplázza a foglalkoztatottak létszámát.
Az akadémia által a napokban közzétett, átfogó elemzés szerint hazánk akár 15-20 millió embert is képes lenne ellátni agrártermékekkel, de ehhez nem jelentősen több munkaerőre, hanem magas színvonalú, a világpiacon is versenyképes termelésre lenne szükség, no és persze megfelelő keresletre. Jó lenne, ha az elkövetkező hónapok vitái nyomán a józan szakmai érvek kerülnének előtérbe az új kormánystratégiában.
