Közel kétmilliárd forintos közbeszerzést nyert el a 4iG

Mutatjuk, mire írták ki a pályázatot.

2021. szeptember 27., 18:41

Szerző:

A 4iG Nyrt. nyerte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közbeszerzését, amit a központi adattároló beszerzésére írtak ki – közölte a 4iG a tőzsde honlapján. A tájékoztatás szerint a keretmegállapodás keretösszege nettó 1,924 milliárd forint. Azt írták, a jegybank által kiírt „Központi adattároló beszerzése” megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljárás során nyertes ajánlatként a 4iG ajánlatát hirdették ki, és megtörtént a szerződéskötés.

A jegybank központi vállalati adattárolói tervezett élettartamuk végére értek. Ez az adattároló, a kapacitások bővítésével, a meglévőnél magasabb teljesítmény- és szolgáltatás-pozíciójú új eszköz bevezetését tette szükségessé. A központi adattároló a jegybank informatikai infrastruktúrájának alapvető berendezése.

A szállítandó eszköznek magas rendelkezésre állás mellett képesnek kell lennie a következő 7 évben jelentkező adattárolási feladatok ellátására, a szerverpark, az adatfeldolgozó rendszerek kiszolgálására, a virtualizált eszközök és megoldások támogatására – közölték. A 4iG részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A részvények hétfőn 991 forinton zártak. Egy éven belül a legmagasabb értékük 1134 forint, a legalacsonyabb 488 forint volt.

(Kiemelt fotó: Jászai Gellért a 4iG elnök-vezérigazgatója az inforádióban.)