Kamatdöntés: meghagyták az irányadó rátát

Továbbra is galamblelkét mutatta a Fed elnöke - Legalább két kamatdöntő ülésre lesz szükség, mielőtt szigorításba kezd az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed - az intézmény elnöke erre a szerdai kamatdöntést követően tett utalást, amikor is rekord alacsony szinten 0 és 0,25 százalék között hagyták az irányadó rátát.

2011. május 2., 07:30

Ben Bernanke azt is megerősítette, hogy a Fed állampapír-vásárlási programja az eredeti terveknek megfelelően júniusban véget ér.

A Fed elnöke a rádiónk által megkérdezett elemzők szerint továbbra is galamblelkét mutatta azzal az egyértelmű utalással, hogy rövid távon nem várható monetáris szigorítás.

Fontos szerepe lehet a nyilatkozat azon részének is, hogy nem tartanak tartós inflációs nyomástól a tengerentúlon - adta hírül a Gazdasági Rádió, ahol

az összeállítást is meghallgathatja. <br />

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.