Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
Amíg 2017-ben 742 ezren, addig idén összesen 73 ezren választották az szja-bevallás offline postázását.
A fizikai melósok összességében 4 százalék körüli reálbéremelkedéssel számolhattak az idei első negyedévben.
Magyarországon az öröklést törvény szabályozza, azonban a megtakarítások terén még mindig sokakban merül fel kérdés.
2008. május 9., 17:02
Az árampiacon monopolhelyzetben lévő Magyar Villamosipari Művek feldarabolásának szándéka újabb törésvonalat húzhat a kormányfő és a szocialista frakció számottevő része között. A cég mai közgyűlésén ugyan a tulajdonosi jogokat gyakorló kormány lecseréli a vállalat szétszedését ellenző vezetőket, de az igazi erőpróba csak ezután következik, a lényegi lépésekhez már parlamenti hozzájárulás is szükséges. Ezt pedig nem lesz könnyű megszerezni, mert az MSZP képviselők közül sokan nem értik, miért nem tartható egyben az MVM. A kormányfő ma ismét kiállt a cég kettéosztása mellett.
2008. május 9., 16:18
2008. május 9., 12:20
Vigyázzunk, ha nyáron repülővel akarunk üdülni menni.Az üzemanyag árak drasztikus emelkedése miatt egyre több légitársaságnál drágulnak a jegyek. Nem csupán a fapadosok, de a legnagyobbak is emelni kényszerülnek. Eközben az EU vizsgálatot folytat a vásárlókat megtévesztő online jegyárusítókkal szemben.
2008. május 8., 18:26
Az MSZP gyorsan kihasználja az SZDSZ koalícióból való kiválásával teremtődött lehetőséget arra, hogy változtasson az arányokon az Országos Rádió és Televíziós Testületben. Az új helyzet jól jöhet a leendő tévéelnök kiválasztási procedúrájában is. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a szocialisták erre vonatkozó kezdeményezését. Az első pengeváltásra az Országgyűlés mai házbizottsági ülésén került sor.
2008. május 8., 16:48
Csak az amerikai Exxon és a kínai Petro China olajvállalatok előzik meg az orosz óriást.
2008. május 8., 16:33
2008. május 8., 12:26
2008. május 8., 12:10
A legfrissebb felmérési adatok szerint nem csupán a lapvásárlók száma csökken, hanem a tévénezőké is. Az elmúlt hetekben egyetlen műsor nézettsége sem érte el a kétmilliót és a top harmincba az egymilliót alig meghaladó nézőszámmal is be lehetett kerülni. Különösen rosszul muzsikált a hosszú ideje program és nézettségi gondokkal küszködő TV2. A csatornák mindezt a szezonális hatással magyarázzák: itt a jó idő, az emberek inkább kimozdulnak otthonról.
2008. május 7., 14:41
A frissen csatlakozott volt szocialista EU-országok közül Szlovéniát kivéve mindenki mást megelőzve északi szomszédunk lesz az euro-övezet következő tagja.
2008. május 7., 14:41
Csak egy konkrét kérdésben értettek egyet a Parlamentben folytatódó ötpárti egyeztetésen az adórendszer átalakításáról, minden másban jelentősen eltérnek az elképzelések. Míg az örökösödési illeték lényeges csökkentéséről rövidesen törványmódosítási tervezet születik, addig az igazán lényeges ügyekben reménytelen a megegyezés: minden párt mást, máshogy és máskor akar.
2008. május 7., 14:41
Ha beigazolódnak az optimista várakozások, gázsejkség lehet hazánkból a nem is túl távoli jövőben. Az amerikai és kanadai befektetők olyan földgázkészleteket feltételeznek Makónál, amely egész Európa ellátására hatással lehet. Ehhez persze még tisztázni kell a kitermelhetőség feltételeit.
2008. május 6., 17:05
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felkérte a világ állam -és kormányfőit, hogy vegyenek részt azon a csúcstalálkozón, amelyet a FAO szervez júniusban Rómában az élelmiszerválság megoldását szolgáló stratégia egyeztetésére.
2008. május 6., 17:05
A szocialisták bejelentették, megy ez egyedül is. Mit tesznek a liberálisok az első voksoláskor?
2008. május 6., 16:02
Egyre furcsábban alakulnak az utóbbi időben népszerűvé vált sztrájkok Magyarországon. A BKV szakszervezete az érettségizőkre tekintettel egyelőre halasztja a több napos munkabeszüntetést, de követeléseit nem adja fel. A MÁV-nál még kiszámíthatatlan a helyzet, mivel az ottani sztrájk most is folyik, csak átmenetileg felfüggesztették. A figyelmes szemlélő sok hasonlóságot fedezhet fel a kettő között, ha a lényegre, a valódi célokra koncentrál.
2008. május 6., 15:03
Megállíthatatlanul növekszik a kőolaj ára a világpiacon,túllépte a hordónként 120 dolláros szintet. Ez kedvezőtlen hatással lehet a világgazdaság növekedésére is.
2008. május 6., 11:59
Újraindította Budapest és New York között menetrend szerinti közvetlen járatát pénteken a Malév.
2008. május 6., 11:59
Jól kezdődött az év a külkereskedelemben: az első két hónap mérlege 24 milliárd forintos aktívum, amire hosszú évek óta nem volt példa.