Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2011. július 27., 18:03

A Nomura elemzője szerint jóval a kormány 2,5 százalékos célja felett lesz a GDP-arányos költségvetési hiány jövőre. Peter Attard Montaltó úgy látja, újabb egyszeri bevételnövelő intézkedések jöhetnek, amelyek csökkentik a növekedést.

2011. július 27., 15:20

A Magyar Telekom Magyarországon elsőként, július végén kezdi meg az új, mobil NFC technológiára épülő szolgáltatásai tesztelését a T-City Szolnok Városkártya program elektronikus közlekedési rendszerében. A tesztelésben részt vevő mobiltelefonokkal csupán egy érintéssel érvényesíthető a buszjegy vagy bérlet a Jászkun Volán helyi járatain. A próbaüzem keretében a Telekom hamarosan elindítja az SMS-sel és webshopon keresztül történő jegy- és bérletvásárlást is, így még kényelmesebbé válhat az utazás.

2011. július 27., 13:40

A jövő évi költségvetés tervezésének szerdán kiadott kormányzati irányelveiből egyértelműen kiderül, hogy a Fidesz-vezetők kijelentéseivel szöges ellentétben a fő cél szinte minden területen a kiadások lefaragása lesz. A hiány csökkentése érdekében ez még érthető is lenne, ha ezzel párhuzamban látható lenne valamilyen koncepció a gazdaság szerkezeti átalakítására és növekedésének ösztönzésére. Enélkül az újabb és újabb megszorítások sem jelentenek megoldást bajainkra.

2011. július 27., 11:52

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője úgy látja, hogy rövidebb távon nem lehet számítani arra, hogy a svájci jegybank intervencióval próbálná gyengíteni a frankot.

2011. július 27., 09:04

Emelte bruttó 3 és 4 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

2011. július 26., 22:45

Több fontos információ kiolvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium oldalán hétfő délután megjelent, jövő évi költségvetés tervezéséről és feltételeiről szóló anyagból. Ezek szerint meg kell vizsgálni az intézmény megszüntetések és összevonások lehetőségét, érdemi létszám-megtakarítást kell elérni, és várhatóan a bérek sem fognak emelkedni a közszférában.

2011. július 26., 18:53

Felcsuti Péter, a Bankszövetség volt elnöke szerint a devizahitelesek helyzetének rendezetlensége akár tíz évre is béklyóba kötheti az országot. A szakember a Klubrádióban azt mondta: ki kell lépni a svájci frankból, legalább a lejárt hitelállomány tekintetében, ha ezt egy kötelező bérlakás konstrukcióval kapcsolják össze.

2011. július 26., 15:59

Nem változott az alapkamat - Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén keddi ülésén.

2011. július 26., 13:30

Pedig minden fantasztikusan kezdődött azzal, hogy a vidékfejlesztési miniszter egy ropogósat harapott a nemzeti együttműködés dinnyéjébe és mindenkit arra buzdított, hozzon magával még egy dinnyét. Óriásfordulatot hirdetett a kormány dinnyepolitikájában július 10-én.

2011. július 26., 07:53

Éves mélypontján jár a GKI konjunktúraindexe - A csökkenő trend már hónapok óta tart. A felmérésből kiderül, hogy az üzleti és a fogyasztói várakozások is egy évvel ezelőtt voltak a jelenlegihez hasonló szinten.

2011. július 25., 20:15

Bár a lakosság kétharmada támogatja az új népegészségügyi termékdíj bevezetését, az úgynevezett hamburgeradót, a megkérdezettek többsége mégis szkeptikus a társadalmi hatást illetően - derül ki a Szinapszis Piackutató Kft. kutatásából.