Nézett-e softpornót Kádár?
A Moképről mostanában nem sokat hallottunk, ellenben a minap főhír volt, hogy megtalálták a Kádár filmarchivumot.Ez jó kis hír, lehet rajta csámcsogni, s most már ott tartunk, hogy az a főcím az egyik bulvárlapban, hogy az egykori első titkár softpornót nézett.
Igazán csak azok tudnák megmondnai, hogy a Báthori utcában milyen filmeket nézett meg Kádár János és felesége, akik vele voltak. Aczél György már nem él, a többiek meg hallgatnak. Úgy tűnik, ez most nem a tények ideje, tehát jobb hallgatni azoknak, akik Kádár elvtárssal moziztak, hiszen ez nem számít dicsőségnek. Nem mintha bűn lenne, de jobb a békesség. Így viszont marad a pletyka, meg azok az informátorok, akik valamit mindenáron szeretnének összekaparni, még ha sok köze nincs is a valósághoz. Egyébként azzal semmi bajom, hogy ez téma, hiszen ha arról írnak, hogy Churchill utálta a sportot, Tito esztergapadot is felállított belgrádi villájában, Ceausescu imádta, ha medvéket hajtottak elé, hogy ne kelljen túl sokáig várnia az egyszemélyes vadászaton, akkor miért ne tudnánk többet Kádárról. A mai politikusokról is több fogalmunk volna, ha néha kiderülne, milyen filmekezt néznek, mit olvasnak, bár félek, hogy jobban járunk, ha tudatlanságban maradunk, mert a képzeletünket is alulmúlja az a műveletlenség, amely a parlament padsoraban uralkodik. Kukorelly Endre, az LMP képviselője mesélte, hogy egy jópofa, nagydarab ügyvéd, kedves mosollyal közölte vele egyszer a parlamentben, hogy ő nem szokott olvasni...
Ez a Kádár filmarchivum állítólag úgy hülyeség, ahogy van. Találtak régi dobozokat, még film is volt bennük, de hát mit is rejthetne a Mokép raktár? És miért kellett volna külön Kádár archivumot felállítani? Ha az ország első embere filmet akart nézni, akkor előhozták a tekercset és levetítették. A Moképnak megvolt minden film, amit a magyar mozikban vetítettek, sőt még azok is, amelyeket nem engedtek közönség elé. Ők ugyanis bekérhettek egy kópiát bármelyik filmből, de aztán, ha nem tetszett, nem vették meg a jogot. Ettől még néhányan megnézhették a filmet, legfeljebb nem volt szinkronizálva. Ám nehezen hihető, hogy Kádárt annyira érdekelték volna a filmek, hogy külön kérte, hadd nézhesse meg például a Szarvasvadászt, amit nem játszottak a magyar mozik. És amennyire ismerjük az életét, a 9 és fél hét biztos nem tetszett volna neki, de még Mária néninek sem. És amit biztosan tudunk, a Basinger-Rourke film nem softpornó. A többi stimmel.