Hírterror

A Trefort Gimnázium elvégzése után 1986-ban az elitnek számító Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemére jelentkezett. Érdekelte a politika, a nyelvek, a világ eseményei.

– Nemzetközi kapcsolatok szakra jelentkeztem, de mivel nem volt elég megbízható a családi hátterem, az újságíráson találtam magam. Kéthetes nyelvi előkészítővel kezdtünk, méghozzá Kijevben, másfél hónappal a csernobili katasztrófa után. Az utcát folyton locsolták, a boltok bejáratát műanyag lapokkal takarták le, és bár tiltották, a Dnyeper partja tele volt fürdőzőkkel. Anyám leveleket írt fűnek-fának, még Gorbacsovnak is, kérdezte, veszélyben van-e a gyereke. Kapott is választ a szovjet pártvezetéstől: ne aggódjon. Később kiderült, a levelezésre a titkosszolgálat is felfigyelt.
Az országban dübörgött Gorbacsov peresztrojkája, állandó tüntetésekkel.

– Trockij egyik nap még ellenségnek számított, másnap már nem. A tanáraink is láthatóan zavarban voltak, mit kéne mondani nekünk. Ráadásul mi voltunk számukra a nyugatiak, akik miatt felbomlott a rendszer. Mutogattak is ránk rendesen.

Az oktatás oroszul zajlott, Nagy Navarro az angolt és a spanyolt választotta kiegészítésül. Édesanyja orosztanár, apjától a spanyolt kapta. Utóbbi a Belügyminisztérium nemzetközi kapcsolatok alosztályának vezetője, később megbízott osztályvezetője volt.

Az egyetemen Nagy Navarro évfolyamán hat magyar tanult. Köztük Frei Tamás.

– Nem voltunk jóban, Tamás már akkor szerette felnagyítani az eseményeket. Később, a moszkvai viszonyokról írt tudósítását is telezsúfolta olyan valótlan állításokkal, mint hogy lopják az izzókat a közterekről, üresek az üzletek, közel az éhséglázadás. Számos moszkvai tudósítóval együtt én is tiltakoztam a csúsztatásai ellen.
Nagy Navarro 1987-ben megkísérelte létrehozni a Magyar Újságíró-hallgatók Egyesületét.

– Kaptam is a fejemre. Apámat behívta a titkosszolgálat, hatalmas iratköteget tettek elé rólam, hogy nemzetközi újságíró-szervezetekkel léptem kapcsolatba. Ekkor derült ki számunkra, hogy a KGB figyelte a levelezésemet, és ezért akadt el a külföldiek válasza. A rendszerváltás után kikértem a levéltárból az iratokat az egyesületről, a válasz az volt: ebben a tárgykörben egyetlen dokumentum sem létezik.

Az egyetem után, 1990-ben a Magyar Televízióba került gyakornoknak. A médiaháborúba csöppent bele.

– Bánó épp akkor állt fel, Pálfy G. István érkezett. Az értekezleteken olyan szövegek mentek, hogy a megbúvó kommunisták titokban magnóra veszik, ami ott elhangzik. Néztem is, hová kerültem a volt Szovjetunióból. Sokkolt ez a „ki van velünk, ki ellenünk” mentalitás. A Híradónál kezdtem szerkeszteni Csák Elemér vezetése alatt, amikor Hankiss Elemér létrehozta a másik csapatot. A két híradó két különböző valóságot mutatott. Egyik félhez sem akartam csatlakozni, ha már újságíró vagyok, legyek hiteles. Nagyon nem tetszett az az őrület, ezért 1991-ben fizetés nélküli szabadságot kértem, és egy közép-európai újságíró-pályázat médiakutatói ösztöndíjával egy évre Londonba mentem, majd egy hathetes BCC-ösztöndíj is összejött.

Közben egy nemzetközi szervezet segítségével egy hónapot Japánban töltött, Ázsia mindig is érdekelte.

A nyelvet még egyetemistaként kezdte tanulni.

1995-ben, a kormányváltás után költözött haza, és ismét médiaháborúba csöppent. Meg persze saját balhéja is lett.

– A tévé leadta Frei Tamás egy riportját, amelyben a sivatagba utazó kolléga egy éppen arra szaladgáló majomban kimutatja az ebolavírust. Mindenki tudta, hogy kamu az egész, de senki nem mert szólni. Én viszont kiplakátoltam a news roomban, hogy tiltakozom a közszolgálati etika és a hiteles tájékoztatás súlyos sérelme miatt. Következett egy álvizsgálat, amúgy nem változott semmi.
Illetve talán annyi, hogy nemkívánatos személy lett a házban. Megint pályázott, most a közgazdaság-tudományi egyetem doktori programjával, és irány vissza Tokióba, két évre. Odakint ismerte meg mexikói származású szobrász és grafikus feleségét.

– Kettesben spanyolul beszélünk, ha van ott más is, japánul, ha dühös, akkor angolul, ha nagyon mérges rám, akkor magyarul, hogy biztosan értsem, amit mond.
2000-ben együtt költöztek Magyarországra.

– Mexikóváros és Tokió után azt mondta, aranyos, élhető kisváros ez a Budapest. Én pedig külpolitikai szerkesztő lettem. Utazhattam, és szakmailag is korrekt kollégáim voltak.
2004-ben indult a tévéelnöki pályázaton.

– Tudtam, hogy nem lehetek befutó, de kíváncsi voltam a rendszer működésére. Ez volt az a választás, amikor Friderikusz is kandidált, de kikerült egy felvétel, amelyen Lendvai Ildikó azt mondja neki, „Sándor, mi a maga pályázatát támogatjuk”. Amúgy ötvenezer forintot kellett fizetni az álláspályázat dokumentumaiért. Amit én hátrányos megkülönböztetésnek ítéltem, és ombudsmanhoz fordultam. Hiába. Megint kezdtem azt érezni, hogy ferde szemmel néznek rám.
Nem telt el sok idő a következő konfliktusig.

– Pár hónap múlva fizetésemelést kértem Rudi Zoltán elnöktől, és mivel többszöri kérés ellenére sem történt semmi, az egyenlő munkáért egyenlő bért elv alapján 2003-ban munkaügyi pert indítottam. Ítélet 2005-ben született meg: 2001-től hátrányosan megkülönböztettek, ezért tízmilliós kártérítést kaptam.
De hogy ne legyen sima az ügy, az ítélet előtt két nappal „csoportos létszámleépítés keretében” kirúgták. Újabb pert indított.

– Velem amúgy is mindig baj van. 2004 tavaszán, Nika György hírigazgatósága idején szóltam, hogy az akkori tudósításokban alig volt szó a Fidesz Európa parlamenti választási győzelméről. A reggeli értekezleten turnusvezetőként felszólaltam, hogy objektívnek kellene lennünk. Másnap az összes beosztásból kivettek, hat hónapig nem dolgozhattam, még a news roomból is ki akartak tiltani. Közben zajlott a per. Természetesen bejártam a munkahelyemre, hiszen a törvényi paragrafusokból tudtam, kötelességem megjelenni. Azt szajkózták, papíron nem rúgnak ki, de nem akarnak látni, értem? Nem értettem. Hónapokig viseltem egy pólót, elöl a bruttó bérem, hátul az „MTV szégyene” felirattal. A feleségem festette saját kezével. Sehonnani ember lennék, ha nem állnék ki ilyen ügyekben, hiszen legfeljebb az állásomat veszíthetem.

Ehhez képest a bíróság – a per részeként – egymillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg neki.

– Arra hivatkozva, hogy mivel hat hónapig nem dolgozhattam, korlátozták a véleményszabadságomat. Végig magamat képviseltem. A tévés ügyvédeknek felfoghatatlan, hogy leiskolázza őket egy fickó, aki még csak nem is jogász. Precedens értékű ügy, miközben minden második kollégám perelhetne ugyanezért.
A csoportos létszámleépítés ellen indított perét pedig végül másodfokon jogerősen 2009-ben nyerte meg, így visszahelyezték beosztásába.

MTV-s kollégái tavaly felkérték, legyen az akkor formálódó Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) egyik vezetője.

– Pozitív meglepetés volt, az emberek rájöttek, össze kell fogni. A TFSZ mára a második legnagyobb létszámú szakszervezet az MTV-ben, sokak szerint a legnagyobb hangú.
Az idén nyári tömeges közmédiás elbocsátások idején társaival koporsót vitt a Magyar Rádió székháza elé.

– Az MTVA vezetése tett pár engedményt, de a koncepció nem változott, kirúgták az embereket. A tüntetés után a vezérigazgató azt mondta: falhoz szorítottuk, és tűzszünetet kér. Megállapodás lett az eredmény, amit sokan árulásnak tekintettek. Pedig tíz szakszervezetből nyolc beleegyezett, el kellett fogadnom a többség döntését. A fenyegetések mellett azzal győztek meg, hogy két-háromszáz embernek tudnak segíteni.

Legutóbb beadványt fogalmazott a Médiatanácsnak a hírhamisító Papp Dániel ügyében. Ehhez „csapta hozzá” a Lomnici-esetet is.

– Fel kéne rázni mindenkit, nem szabad félni. Nem akarok én öngyilkos lenni, de sok ember bizodalma bennünk van. Valaminek csak történnie kell, a terrort át kell törni.
Lomnici Zoltán kitakarásos ügyével végképp betelt nála a pohár. Éhségsztrájkba kezdett az MTVA Kunigunda úti épülete előtt.

– Mindenki tudja, kik adtak utasítást a csalásra, nem tegnap óta zajlik ilyesmi. Most csak egyetlen dominó dőlt el egy bugyuta hiba miatt. De az a legszörnyűbb, hogy nincs ember, aki kiállna a tisztességes tájékoztatásért.
Nekem is azt hajtogatják a kollégák, Balázs, ez szélmalomharc, nem vagy tisztában a viszonyokkal: most ilyen párt van, ezt kell kiszolgálni, aztán jön a másik, akkor meg azt. Most ez a pénzmosoda, máskor meg az. Én ezt nem tudom elfogadni. Senki sem meri kimondani, hogy Hegedűs István, a Duna Televízió hírfőszerkesztője adott utasítást arra, hogy Lomnici nem szerepelhet az anyagban, ami köztudottam Élő Gábor kívánsága volt. Én kimondom. Terror dúl, mert a közmédia mai irányítói azt hiszik, ők a királyok, hisz még a hírekbe is büntetlenül belenyúlhatnak. Nem fogják fel ésszel, hogy a hatalomra is visszaüt, ha a média ilyen primitív módon akarja kiszolgálni a kormányt.