Hatmilliárdos megbízást nyert a kormányközeli cég

Az IMG (Inter Media Group) nyerte a Magyar Nemzeti Bank 6 milliárd forintos keretösszegű kommunikációs kampányát – közölte a jegybank. Ez minden idők legnagyobb magyar kommunikációs közbeszerzése, korábban még feleennyit sem költöttek ilyen célra egyszerre.

2014. február 8., 16:48

Az Index szerint nehezen érthető, hogy miért kell a vállalati hitelprogramot reklámozni, amikor nem kétséges, hogy az ingyenpénzért amúgy is tülekedni fognak a cégek.

Az IMG rengeteg közbeszerzést nyert, legalább 10 milliárd forint elköltésére kapott megbízást a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta. Ennek köszönheti, hogy magyar viszonylatban is kicsinek számító médiaügynökségből 2012 végére a piac egyik meghatározó szereplőjévé lépett elő – írta a hvg.hu.

A cég többségi – 2013. január óta már egyszemélyes – tulajdonosának, Patonai Péternek évtizedekre visszanyúló kapcsolata van a Fidesz vezetőivel és a párt legfőbb gazdasági háttéremberének tartott Simicska Lajossal. Az IMG az állami hirdetések – és vele a pénz – jelentős részét ráadásul a Simicska és üzlettársai érdekeltségébe tartozó felületeken, óriásplakátokon, hirdetőoszlopokon, újságokban, rádiókban helyezi ki.