Hatalmasat bukott az Erzsébet-utalvány
Hatalmas átrendeződés következett be a béren kívüli juttatási elemek között – derül ki egy frissen elkészült átfogó kutatásból. Míg tavaly a cégek fixen (tehát külön választás nélkül) leginkább Erzsébet-utalványt adtak, az idén az első helyre – még a kápét is megelőzve – a mobiltelefon futott be – írja azenpenzem.hu
A Cafeteriatrend magazinnak a Szent István Egyetemmel készített – eddig még nem publikált – kutatásából kiderül: már majdnem minden negyedik munkáltató teszi lehetővé dolgozójának, hogy béren kívüli juttatásként a diákhitel-törlesztés idén bevezetett támogatását válassza. Ezen felül minden tízedik cég tervezi az új elem bevezetését.
![](/data/articles/145/1454/article-145498/erzsebet_fit_800x10000.jpg?key=beda212b7b339fea23f7131e625a079f)
Abban is jókora a különbség a munkáltatók között, hogy mit kínálnak választható elemként, és mi az, amit garantáltan biztosítanak. A leggyakrabban nyújtott fix juttatások sorrendjében a tavalyi felmérés eredményéhez képest igen jelentős az idei változás. A legnépszerűbb elem még 2017-ben is az Erzsébet-utalvány volt, az
idén azonban már csak a 18. helyre sikerült az utalványnak befutnia.
Elég meglepő módon az abszolút első helyre most a mobiltelefon-használat került. A dobogó 2. és 3. fokát a tavaly bevezetett, kedvező adózási készpénz és a munkabér előleg foglalja el – írja a portál.
Ugyancsak hétfői hír, hogy 362 millió forint értékű tavalyi nyugdíjas-Erzsébet-utalvány ment pocsékba, miután valami oknál fogva nem jutott e a címzettekhez.