Mintha csak erre volna: a Gazdaságvédelmi Alapból vesz el 7 milliárdot a kormány propagandakiadásokra

2020. augusztus 11., 20:42

Szerző:

Átcsoportosít a kormány 9 milliárd forintot a Gazdaságvédelmi Alapból, amelyből 1,4 milliárdot a Petőfi Irodalmi Múzeum, 7,7 milliárdot pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kap – szúrta ki a 444Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozatot.

Ennek túlnyomó részét, 7 milliárdot kormányzati kommunikációra költi majd a Rogán Antal vezette minisztérium.

A portál emlékeztetett arra, hogy a munkahelymegtartó és munkahelyteremtő támogatásra sikerült uniós forrásokat szereznie az államnak, ezért a Gazdaságvédelmi Alapból sok minden mást támogat a kormány. Többek között 82 milliárddal a Budapest-Belgrád vasútvonalat, vagy 6,6 milliárddal a Bozsik Stadiont.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.