Gazdaság: eddig tartott a pünkösdi királyság

A magyar gazdasági folyamatokat jobban ismerők számára nem meglepő, hogy pünkösdi királyságnak bizonyult hazánk tavalyi dobogós helye az uniós országok között a növekedési tempóban. A 3,7 százalékos GDP bővülés az előző évek stagnáláshoz közeli adatához képest valóban impozáns volt, amit Orbánék hatalmas gazdasági fordulatként állítottak be, az egész EU élenjárójaként és húzóerejeként, az unortodox gazdaságpolitika sikeres példájaként méltatva hazánkat.

A mutatókat elemző független szakértők már akkor felhívták a figyelmet arra – amint azt e rovatban is többször megírtuk –, hogy az eredmény alapvetően egyszeri hatásoknak köszönhető, elsősorban a rohamtempóban érkező uniós pénzekre alapozott beruházásoknak, valamint a kiugróan jó termésnek a mezőgazdaságban. Az előbbi önmagában becslések szerint kb. 1,5 százalékkal növelte a GDP-t – egy év alatt 2500 milliárd forintot, a GDP 8 százalékát kaptuk Brüsszelből! –, az utóbbi pedig 0.8 százalékkal járult hozzá a nemzeti össztermék bővüléséhez. Ha ezekkel korrigáljuk a 3,7 százalékos adatot, máris az előző évek minimális növekedéséhez jutunk.

Előre tudható volt, hogy az uniós keretek az idén fokozatosan kifutnak, ami törvényszerűen fékező hatással jár majd. Ez jól láthatóan be is következett, annak ellenére, hogy a kormány az utolsó fillérig mindent igyekszik lehívni, amit lehet: negyedévről negyedévre lassult a gazdaság, a harmadik időszakban már csak 2,2 százalék volt a tempó. Az NGM a maga sajátos módján kizárólag az egyébként tényleg kedvezőtlen időjárást tette felelőssé, amely rosszabb termelési értékhez vezetett az agráriumban.

Az érvelés több szempontból is gyenge lábakon áll. Először is a tavalyi szép növekedésnél az unortodoxia sikerét dicsérték, nem pedig az akkor remek időjárást. Másodszor a folyamatos lassulás aligha fogható a nyári aszályra, amely egyszeri és időben jól behatárolható hatás. Harmadszor pedig a lassulás mértéke jóval nagyobb annál, mint ami a mezőgazdasági károkból következhet, azok csak hozzájárultak a mutatók romlásához.

Hazánk esetében is igaz, hogy az egyszeri adatok helyett a több éves trendek jelzik a gazdaság valódi teljesítményét. Az utóbbi évek magyar GDP-jének alakulását elemezve nyilvánvaló, hogy a tavalyi eredmény az említett egyszeri hatások miatt kilóg a sorból. 2010 és 2013 között a teljes gazdasági növekedés csupán 2 százalék volt nálunk, az éves mutató mínusz 1,5 és plusz 1,7 között ingadozott, azaz csökkenéses év is volt. A 2013-as 1,7 százalékos tempót követte 3,7 százalék 2014-ben, a fenti korrekciós tényezőket is figyelembe véve azonban szó sincs lényegi gyorsulásról.

Még szemléletesebb a helyzet, ha a környező országok teljesítményével hasonlítjuk össze magunkat. Az eredmény sajnos kiábrándító: az egy Szlovénia kivételével 2010-13 között mindenki gyorsabban, sőt sokkal gyorsabban növekedett. Lengyelország a csúcs 10 százalék feletti összbővüléssel, de a csehek, a szlovákok, sőt még a románok is jócskán előttünk vannak, sőt egyes balti államok is. Egyre jobban leszakadtunk tehát saját térségünktől, ami egyébként az egy főre jutó GDP-ben és fogyasztásban is megmutatkozik.

A tavalyi mellveregetés után az idén jóval szerényebbek lehetünk, a korábbi trendek ugyanis visszatérni látszanak. Miközben mi látványosan lassulunk, a régiónk ismét elhúz tőlünk. A harmadik negyedévben a visegrádiak 3,5-4,3 százalékkal nőttek, de még a románok is 3,6, a bolgárok pedig 2,9 százalékos bővülést produkáltak. Nemhogy élen járok nem lehetünk, de a súlyos válsággal küszködő szlovénok mellett sereghajtók vagyunk a közép-kelet-európai uniós térségben.

A kormányzati propaganda a már megszokott módon igyekszik elterelni a figyelmet erről. Az NGM például a boldogabb jövő képét igyekszik sugallni azzal, hogy az IMF középtávú prognózisára hivatkozik, azt állítva, hogy az megerősíti a magyar gazdaság kedvező kilátásait. Rejtély, hogyan jutott erre a következtetésre, mivel az említett tanulmány éppen a lassulásra mutat rá, valamint a fenyegető kockázatokra. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a Valutaalap elemzése pont azt támasztja alá, hogy a régiós környezetünkhöz képest középtávon folytatódik a leszakadásunk, mivel a legtöbb ország gyorsabban fog növekedni, mint mi.

Annak ellenére, hogy azok is alapvetően függnek a nemzetközi folyamatoktól, az uniós fejlődéstől, a Brüsszelből jövő pénzügyi forrásoktól, a válságok hatásaitól stb. Az egymáshoz viszonyított teljesítmények eltérése főként a belső tényezők függvénye, és a nemzeti gazdaságok tényleges helyzetét tükrözi. Így korrektebben megítélhető az elmúlt évek gazdaságpolitikájának valós sikeressége, és a tények alapján sajnos nincs okunk a dicsekvésre.