Fontos határidő közeledik

Még egy hétig, május 14-ig pályázhatnak vissza nem térítendő bérkompenzációs támogatásra azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben.

2012. május 8., 09:54

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján arra hívja a figyelmet, hogy a pályázati adatlapot és a nyilatkozatokat a

http://komp.munka.huhonlapon kell kitölteni, majd a nyomtatást, és a szükséges dokumentumok csatolását követően a pályázatot a foglalkoztató székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjához lehet eljuttatni. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 21 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, a kiírást március 13-án nyitották meg.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a pályázat megnyitásakor elmondta, hogy a gazdasági tárca várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez a pályázattal. Az államtitkár akkor jelezte azt is, hogy a pályázatok elbírálására 30 nap áll majd rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben. A bérkompenzációt a foglalkoztatottak 75 százalékánál hajtották végre február végéig, júniusra pedig jóval 90 százalék fölé nőhet ez az arány - mondta Czomba Sándor múlt héten.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.