Fizetgetünk, oktatgatunk
Az ELTE BTK nyílt levele kapcsán Ring Évával készített riportjukat növekvő szomorúsággal olvastam végig. Jól illeszkedett az egyetemeinkről az HVG november 28-i lapszámában olvasható cikkcsokorhoz. Negyvenhét éve oktatok a sok nevet megélt budapesti orvosegyetemen, ezért érzem úgy, hogy néhány szemponttal ki kell egészítenem a kitűnő riportot.
A felsőoktatásból kivont pénz, azon túl, hogy az oktatók bére szégyenletesen alacsony, azzal is jár, hogy csökken a teljes munkaidőre számolt oktatói létszám, és – elsősorban a rendes nappali képzésben – emelkedik, azaz romlik az egy oktatóra jutó hallgatók száma. Ez növeli az oktatók leterheltségét, időt von el a tudományos munkától, és ezért két mutatószám terén (hallgató/oktató arány és a tudományos közlemények száma és minősége) rontja a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyzetünket. Az alacsony bér nyomán vállalt másodállások, túlmunkák is az alaptevékenységtől vonják el a szellemi kapacitást. A tudományos kutatás eredményeként készült közleményeket a nemzetközi irodalomban kell megjelentetni, csak így jár értük elismerés, amit különféle számokkal (IF, SCI stb.) mérve értékelnek a rangsorok összeállításánál. A közlemény megjelentetése azonban pénzbe kerül (300-500 dollár/euró, kb. 150 ezer forint), azaz egyhavi bér körüli összeg jár a lapnak, és ehhez jönnek a megírásba fektetett szellemi és dologi ráfordítások, amit néha a kutatás tárgyában elnyert pályázati pénzből, gyakran azonban zsebből kell kifizetni. Eközben az oktatók és kutatók egy része ingyen dolgozik. Mások töredék-munkaidő után kapnak forintokat, de a törvényes munkaidőnél többet szentelnek az oktatásnak és a kutatásnak. A többiek meg a cikkben írt minimálbér-közeli összegekért szolgálnak. A csökkenő oktatói létszám egy részét pótolgatják az „intercity professzor” módszerrel, de tudni való, hogy ez gátolja a tudományos műhelyek, nagy hatású oktatóiskolák fejlődését, fennmaradását, minthogy a néhány órára máshonnan érkező oktató általában nem lesz igazi csapattag.
A nyomor részleteinek további elemzését mellőzve emlékeztetnék arra, hogy egy ország gazdasági sikerének alapja az újítás, fejlesztés, amint ez hazánkban is ismert volt a portáldaruk, az Ikarus csuklósok, a műtőlámpák és műtőasztalok, a kisállatvizsgáló PET-CT, az eredeti magyar gyógyszermolekulák és szoftvertermékek stb. esetében. Ezen fejlesztéseket az egyetemeken és másutt végzett kutatómunka és oktatás alapozta meg. A politika, a politikusok felelőssége, hogy az oktatás minden szakaszában – a bölcsődétől a felsőoktatással bezárólag – is támogassa a hazánk fenntartható fejlődését szolgáló oktatást és kutatást, oktatókat és kutatókat, valamint munkatársaikat. Erkölcsileg és anyagilag.
Dr. Weltner János,
e-mail
