Februárban indul a Panel III. program

A 700 ezer iparosított technológiával épült lakásból eddig 320 ezer újult meg, a megmaradt 380 ezer lakás felújítását 2020-ig kívánja elérni a kormány, ezért indítja el jövő februárban a Panel III. programot – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

2013. december 10., 11:58

A program 500 milliárd forintba kerül – ismertette Horváth Attila Imre, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Ennek egyharmada lesz vissza nem térítendő támogatás, a kétharmad rész megosztásáról még folynak a tárgyalások, de önkormányzati támogatás és MFB-hitel is szerepel a források között – tette hozzá az államtitkár.

Tegnap 15:09

Jelenleg is több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyar van, akiknek célszerű tisztában lenniük a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós szabályaival, erre hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő. De mi van akkor, ha az Európai Unió terültetén kívül eső országban szerzett valaki nyugdíjjogosultságot? Mutatjuk a részleteket!