Emberi lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztérium

A május 14-én életbe lépő névváltoztatást kedden hagyta jóvá a parlament.

2012. május 8., 11:54

A minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály módosítását Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztette elő, hétfői megvitatása után az Országgyűlés kedden 225 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot. Az erőforrás-minisztérium vezetéséről két év után múlt szerdán lemondó Réthelyi Miklós azt közölte: utódja, Balog Zoltán dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát. Arról, hogy a humán csúcstárca új neve Emberi Erőforrások Minisztériuma lehet, a nol.hu írt először.

A minisztercserével együtt a társadalmi felzárkózásért és az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság is átkerül az erőforrás-minisztériumhoz a közigazgatási és igazságügyi tárcától, jelezte Balog Zoltán hétfői bizottsági meghallgatásán a parlamentben. A távozó Réthelyi Miklós, aki az Orbán-kormány megalakulásakor két évre vállalta a munkát, a miniszterelnöknek írt levelében megállapította: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de a tárca vezetése a jövőben a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő minisztert kíván – írja az MTI.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.