Elegük lett Magyarországból

„Mint tudják, Magyarország korábban nagyon jó hely volt a pénzügyi szolgáltatások számára, most viszont egyfajta rémálommá vált” – mondta Enrico Cucchiani az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója. Ezért készen áll arra, hogy csökkentse jelenlétét az országban – tudósít a Reuters.

2013. március 12., 18:00

Az elemzői tájékoztatón Enrico Cucchiani később annyit jegyzett meg, hogy egyáltalán nem találja túlzónak az országgal kapcsolatban mondottakat. „Mindenki meglehetősen aggódik az ország miatt” – tette a hozzá a bankvezér a

portfolio.hubeszámolója szerint.

A hírügynökség beszámolója szerint az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója, Enrico Cucchiani a gyorsjelentést követő elemzői tájékoztatón Magyarországról külön szót ejtett, elsősorban a kivonulás kapcsán.

„A negyedik negyedévben nagyon fontos felismeréshez érkeztünk, továbbra is kihívásokkal teli környezetre számíthatunk, ezért terveket készítettünk a működés agresszív átstrukturálásáról” – árulta el Enrico Cucchiani. Hozzátette, hogy egy ezzel foglalkozó csapatot küldött az Intesa Magyarországra, és elképzelhető a bank jelenlétének csökkentése.

A hírügynökség beszámolója emlékeztet arra, hogy az Intesa magyar leánybankja, a CIB Bank az utolsó negyedévben 279 millió eurós veszteséget szenvedett el.

Az Intesa Sanpaolo, a CIB Bank anyavállalata, Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja kedden tette közzé negyedéves gyorsjelentését. Ebből kiderült: a nettó profit soron jelentős veszteséget mutatott ki a vállalat, ami azonban még így is pozitív meglepetést okozott az elemzői várakozásokhoz képest.