Drámai átrendeződés az energiapiacon
Szívélyesen fogadták december közepén Rijádban Rick Perry amerikai energiaügyi minisztert, holott Donald Trump elnök épp csak bejelentette, hogy Washington elismeri Izrael fővárosának Jeruzsálemet. Vendéglátóival az atomenergetikai együttműködésről tárgyalt Perry, majd az Egyesült Arab Emírségekben arról, mennyi gázt szállíthatnának a térségbe. A meleg hangú nyilatkozatok nem leplezik, a felvetett témák pedig alátámasztják, hogy a globális energiarendszer új formát ölt, s ehhez alkalmazkodni kell.
Miközben Rijád az Egyesült Államokkal szövetségesként egyezkedik, politikáját összehangolja Moszkvával, s Putyin elnök lassan a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) legfontosabb szószólója lesz, pedig országa nem is tagja a csoportosulásnak. Közel-keleti és világpiaci céljait azonban úgy próbálja meg elérni, hogy igyekszik korlátozni az amerikai befolyást. Az olajkartell december elején Oroszország támogatásával újította meg 2018 végéig az egy éve Bécsben tető alá hozott megállapodást az olajkitermelés csökkentéséről a túlkínálat megszüntetéséért és az árak stabilizálásáért. A dolog pikantériája, hogy a döntés kedvez az Egyesült Államoknak, amely a következő évtizedekben meghatározhatja a globális olaj- és gázpiaci folyamatokat, mert példa nélküli fejlődés előtt áll.
Lángoló olajmező IrakbanA Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) nemrégiben kiadott előrejelzésében azt írja, a húszas évek közepén a cseppfolyós földgáz első számú exportőrévé válik az Egyesült Államok. Ebből táplálkozik Perry javaslata, hogy még az arab termelőknek is gázt adna el. Jelzi ez azt is, hogy a nemzetközi kereskedelem felbolydul, a forgalom iránya megváltozik. Az amerikai olaj is kikerül a világpiacra, a kivitel meghaladja majd a behozatalt. Az importra csupán azért van szükség, mert a finomítók kapacitását a közel-keleti nehézolajjal tudják lekötni még egy ideig. Az amerikai gáz- és olajkitermelés üteme meghaladja majd azt a szédületes tempót is, amelyet Szaúd-Arábia és a volt Szovjetunió diktált a csúcsidőszakában. Már most csaknem eléri a napi tízmillió hordós szintet, de a következő évtizedben 17 millió körül tetőzhet, miközben a két nagy rivális, Szaúd-Arábia és Oroszország együtt is csak 20 millió barrelt hoz a felszínre, nagyjából fele-fele arányban. S ha az USA eléri a korábban kitűzött célt, az energiafüggetlenséget, világpolitikai érdekeit is átfogalmazhatja.
Kiugró teljesítményét Amerika a palagáz- és palaolaj-kitermelésének köszönheti. A felívelést tapasztalva Szaúd-Arábia 2014 végén rávette az OPEC tagjait, hogy a nagy recessziót követő és az amerikai palaforradalom következtében előálló piaci túlkínálatot ne csökkentsék, hanem hagyják az árakat esni, hogy a magas költséggel dolgozó amerikai palacégeket kiszorítsák. Az apadó bevételek miatt ez öngyilkos stratégiának bizonyult. Az amerikai vállalkozások a hatékonyság növelésével reagáltak, s alacsonyabb olajár mellett is talpon maradtak. A tavaly az oroszokkal kialkudott OPEC-döntés a kitermelés visszafogásáról viszont emelte az árakat, a múlt év eleji harmincdolláros barrelenkénti szintről hatvan köré kapaszkodtak fel, így is messze elmaradva a 2013-as jóval száz dollár feletti rekordtól. A magasabb ár jól jön az amerikai palatermelőknek is.
De ez csak egy lényeges szelete az energiarendszer szerkezeti átrendeződésének. Mind az IEA, mind az OPEC szintén mostanában közzétett jelentése utal rá, hogy a tisztább energiaforrások árának esése, a kínai reformsorozat hatása, az elektromos autók terjedése és a digitális technológiák miatt is sokkal hatékonyabb fogyasztás új összefüggések hálóját szövi. Az IEA úgy véli, hogy a városi népesség gyarapodása, valamint az energiaigény jórészt India és immár nem csak Kína által keltett harmincszázalékos növekedése a források széles körét teszi vonzóvá. Az már most sejthető, hogy a világban a megújuló források fűtik majd az erőművek negyven százalékát 2040-ben. A napenergia lesz a legolcsóbb, és Kína leginkább erre meg a nukleáris energiára alapozza tisztábbnak ígérkező jövőjét. Az EU-ban az új források nyolcvan százalékát a szél adja, amely a villamosenergia-termelésben vezető szerepet játszhat 2030-tól. A szén karrierjének vége az IEA tanulmánya szerint, és az atomenergia kilátásai is korlátozottak.
Nem temeti viszont az ügynökség az olajat, amely a gázzal együtt az OPEC szerint is az energiaigények felét elégítheti ki még 2040-ben is. A megújulók és a földgáz áll elsősorban a villamosenergia-termelés szolgálatába, de a petrolkémiai ipar és a nagy fogyasztónak számító közlekedés-fuvarozás még igényli a fekete aranyat. Az olajexportálók úgy számítják, 2040-re napi 114 millió hordóra emelkedik az olajkereslet a mai 95 millióról, de attól függően, hogy a felvázolt energiatrendek miként bontakoznak ki, ez lehet kisebb is. Ha például az elektromos autók gyorsabban terjednek, akkor elég lehet 109 millió barrel is 2040-ben. Ennek 46 százalékát vihetné piacra az OPEC, szemben a mai 40 százalékos részesedéssel, mert a szervezet arra számít, hogy az amerikai palakitermelés a húszas évek végétől hanyatlani fog.
Alapesetben úgy gondolják az olajexportálók, hogy 2040-ben 235 millió elektromos személygépjármű, a teljes park 12 százaléka fut majd az utakon, miközben a mai egymilliárd autó helyett kétmilliárdot használunk. De elképzelhető az is, hogy az autópark negyede lóg majd a villamos hálózatokon. Ha ez a prognózis bejön, akkor lehet szükség valamivel kevesebb olajra. Az IEA normál forgatókönyve 300 millió elektromos autót vizionál 2040-re, de kellő ösztönzéssel a kétmilliárd kocsinak akár több mint a negyven százaléka, kilencszázmillió is működhet pusztán akkumulátorokkal.
Az olajfogyasztást még ez sem mérsékelné érdemben, de az árat a hordónkénti 50–70 dolláros sávban tarthatná 2040-ig. A bőséges amerikai és egyéb források láttán azonban pusztán egy év alatt még az alapfeltételezési árelőrejelzését is látványosan lejjebb vitte az IEA, érzékeltetve, milyen mértékű átalakulás megy végbe a világ energiaellátásában és -igényében. A 2025-re vonatkozó korábbi 101 dolláros hordónkénti jóslatát 83-ra, a 2040-es 125 dollárost pedig 111-re vitte le.
Vagyis a nagy átalakulásban legalább durva árrobbanásra nem kell felkészülnünk.
