Die Presse: Orbán alatt 15%-kal csökkentek a reálbérek
Az utóbbi három évben az inflációtól megtisztítva csaknem 15%-kal csökkentek a magyar reálbérek, és ebben a rangsorban az unión belül – 22,9%-kal – csupán a válság sújtotta görögök múlják alul Magyarországot.
Ez derül ki a német Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet összeállításából, amely arra is kitér, hogy tavaly a keresetekből a közösség 20 tagállamában futotta a korábbinál kevesebbre, idén pedig még mindig 12 ország küszködik a vásárlóerő gyengülésével.
A Die Presse által idézett elemzés szerint Magyarország esetében a reálbérek ebben az évben 3%-kal esnek vissza.
A tanulmányt kiadó, szakszervezet-közeli intézmény arra is rámutat, hogy a fejleményben nem csupán a válság tükröződik vissza, hanem az is, hogy a kormányok masszívan beleavatkoztak a bérek alakulásába. A versenyképességet igyekeztek ily módon javítani, de ez a politika idáig csak még jobban kiélezte a krízist.