„Bérből és fizetésből már nem lehet megélni”

Egyeztetésre hívja a parlamenti pártokat az LMP annak érdekében, hogy az Országgyűlés elé kerülhessenek a dolgozói szegénység csökkentését, illetve megszüntetését célzó javaslataik.

2015. március 22., 06:01

Az ellenzéki párt kezdeményezéséről Szél Bernadett társelnök beszélt szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta, az alkalmazottak helyzete tarthatatlanná vált, bérből és fizetésből ugyanis már nem lehet megélni. Az LMP ezért azonnal érzékelhető segítséget kínálna a dolgozóknak – mondta, hozzátéve, ehhez csak a pártok konszenzusát kellene megteremteni, hiszen javaslataik csak átalakítanák a költségvetést, nem feltétlenül igényelnének új forrásokat.
Szél Bernadett szerint a kormány az elmúlt öt évben a tőkés, illetve magas jövedelemmel rendelkező rétegeknek kedvezett, amit az is mutat, hogy ebben az időszakban 20 százalékkal csökkent a legszegényebbek reáljövedelme. Vagyis az elmúlt öt évben egyre többet kellett dolgozni egyre kevesebb bérért – fogalmazott.

Az ellenzéki párt úgy látja, ennek ellensúlyozására elsősorban a progresszív adórendszer visszaállítása lehet alkalmas, ezért a jelenlegi egyről háromra emelnék az adókulcsokat, továbbá növelnék a tőkét terhelő adókat is a jövedelmet sújtó terhek csökkenthetősége érdekében. Szél Bernadett javaslataik között említette még a helyben termelt élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését, az induló vállalkozások terheknek mérséklését, valamint a családi adókedvezmény kiterjesztését a felsőoktatásban tanuló, 24 évesnél fiatalabb gyerekekre is – írja az MTI.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.