Beperelte a Gazdasági Versenyhivatalt az MSZP-frakcióvezetője a gázszámlák miatt

Tóth Bertalan az MSZP-frakcióvezetője beperelte a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) mivel a hatóság nem indított versenyfelügyeleti eljárást a gázszámlák narancssárga rezsiboxának szerinte megtévesztő tájékoztatása miatt.

2023. november 21., 10:42

Szerző:

Tóth Bertalan szocialista politikus korábban vizsgálatot kezdeményezett, mert álláspontja szerint a gázszámlán szereplő rezsiboxok félrevezető tájékoztatást tartalmaznak a fogyasztók számára, amikor a tavalyi rekord piaci árakhoz viszonyítva állapítják meg a hivatalosan rögzített végfogyasztói árral elérhető megtakarítás összegét. Az MSZP politikusa szerint a fogyasztó a félrevezető információk birtokában kevésbé képes megalapozott döntést hozni a szolgáltatóváltásról, amennyiben máshol kedvezőbb áron juthatna energiához.

A GVH részéről már a bejelentés megtételekor jelezték, hogy ilyen típusú ügyekben általában nem illetékesek, a fogyasztóvédelmi feladatok a kormányhivatalhoz tartoznak. Tóth Bertalan ügyét azonban érdemben elbírálták, s bár nemrég arról tájékoztatták a képviselőt, hogy az eljárást két hónappal meghosszabbítják, november elején pedig döntés született. A versenyhivatal arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy részletesen és alaposan megvizsgálták a bejelentést, egyebekben adatokat kértek mind a bejelentőtől, mind a bejelentett vállalkozástól, figyelembe vették a beérkezett adatszolgáltatások információit, a rendelkezésre álló egyéb dokumentumokat, és értékelték a releváns tényeket. Mindezek alapján az eljárásban a GVH megállapította, hogy a bejelentésben foglaltak és a bejelentés alapján lefolytatott eljárásban beszerzett adatok alapján a versenyfelügyeleti eljárás indításának feltételei nem állnak fenn.

Tóth Bertalan a mostani keresetben újfent leszögezi: a jogszabály alapján a megtakarítást nem az MVM valamifajta beszerzési árához, hanem a „versenypiaci egységárhoz” kell szabni. Ez pedig szerinte értelemszerűen az aktuális tőzsdei ár. Tóth Bertalan elvi alapon is kifogásolja, hogy a hatóság megelégedett azzal, miszerint az MVM által alkalmazott viszonyszám jogszabályellenessége „nem valószínűsíthető”, ahelyett, hogy az MVM-nek tételesen kellett volna bizonyítania állítása megalapozottságát. A keresetben Tóth Bertalan arra kérte a Fővárosi Törvényszéket, hogy helyezze hatályon kívül a GVH végzését, és kötelezze a versenyhivatalt új eljárás lefolytatására – írja a Népszava.

(Kiemelt képünk illusztráció: gázszámla, rezsibox Fotó: 168)