Beépítés helyett park lesz a repülőtérből

A nagy mező, közel a főváros központjához, egykor katonai gyakorlótér volt, majd már a XX. század elején használták a repülés úttörői: így Orwille Wright is tartott ott már 1909-ben légi bemutatót. Az első háborút követően vásárterületnek szánták, ám azután úgy döntöttek, hogy ott építik ki a főváros központi repülőterét. Annak első része 1927-re már fel is épült, s egyedülálló volt abban a tekintetben, hogy a párhuzamosan épülő földalatti-vonallal is elérhető volt. A harmincas években Tempelhof forgalma nagyobb volt, mint a londoni vagy a párizsi repülőtereké, majd a náci idők gigantomániájában még tovább fejlesztették: nem csak évi hatmilliós utasforgalomra, hanem arra is, hogy helyet adhasson nagyszabású rendezvényeknek, mint a „birodalmi repülőnap”. Mellesleg a tempelhofi egykori katonai fogházat átvette a Gestapo: az épületben 1938-ig, amikor a kisebb ilyen intézményeket összevonták, több száz embert tartottak fogva.

1,2 kilométerrel a világ legnagyobb épülete

A légikikötő épülete 1936–1941 közötti bővítése után 307 000 négyzetméteres területével két évig a világ legnagyobb épülete volt – amíg a washingtoni Pentagon át nem vette a helyét. Tempelhof ívelt csarnoka 1,2 km hosszan szegélyezte a fel- és leszállópályákat. A háborús években a náci légierő Ju–88-as bombázóit gyártották a repülőtéren, sok kelet- és nyugat-európai kényszermunkás bevonásával. A légikikötőt, amely a bombázások alatt súlyosan megsérült, 1945. április 22-én hagyta el a Lufthansa utolsó gépe. Az ott állomásozó egység parancsnoka – Hitler utasítása ellenére – nem védte a repülőteret, de a robbanások, tüzek miatt a központi csarnok így is beomlott. Április utolsó napjaiban szovjet csapatok szállták meg a területet, majd a berlini övezetek felosztásának megfelelően július 2-án átadták az amerikaiaknak. A romeltakarítás után augusztusban indult meg újra a légi forgalom: ott szálltak le a potsdami konferenciára érkező küldöttségek gépei.

Tempelhofot hosszú évekig az amerikai légierő gépei használták – utóbb a berliniek nagy örömére: amikor a szovjetek 1948-ban blokáddal próbálták kiéheztetni Nyugat-Berlint, a repülőtér volt a „légihíd” egyik kulcspontja, ott szálltak le majd egy éven át sűrűn egymás után a szövetségesek élelmiszert, tüzelőanyagot és egyéb szükséges árukat szállító gépei. 1950-től az amerikaiak engedélyezték, hogy a repülőtér egy részét a polgári légi közlekedés használhassa. Ez fontos volt abból a szempontból is, hogy az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekültek eljuthassanak az NSZK-ba, hiszen az országutak az NDK területén át vezettek.

Kivonul az amerikai légierő

1975–85 között, a többi nyugat-berlini repülőtér kiépülésével Tempelhofot csak az amerikai légierő használta (amely 1993-ban vonult ki végképp), majd a légikikötőt újra átadták a polgári forgalomnak. Azontúl csak kisebb gépek használhatták, mivel a fel- és leszállópályák a nagy gépek fogadására már nem voltak alkalmasak.
Mivel a repülőtér gazdaságtalanná vált, napirendre került bezárása, amit azután népszavazás erősített meg. Az utolsó gépek 2008 októberében szálltak le és fel Tempelhofról – majd azóta vitatkoztak a terület hasznosításán. A városvezetés annak egy részén engedélyezte volna több ezer lakás, illetve irodaépületek építését, amit a lakosság többsége ellenzett, s végül újabb népszavazással szerzett érvényt igényeinek. Annak tükrében a hajdani légikikötő óriási, parkokat, sportpályákat, sétányokat tartalmazó terület lesz.

További írásokat olvashat Németországról a