Banki kódex: valami van, de nem az igazi
A banki etikai kódex elfogadása előrelépés ugyan, de ne higgyük, hogy ezzel megszűnik az ügyfelek kiszolgáltatottsága vagy könnyebb lesz majd jó kamatozású hitelekhez jutni. Az önkéntes vállalások lényegében jórészt csak olyan kirívó megkötésekre vonatkoznak, amilyenek például Nyugat-Európában már régóta kimentek a divatból.
A pénzügyi válság kezdete óta állandó téma, hogyan lehetne jobban rendszabályozni a bankokat és ellenőrizni a pénzügyi szférát, de mindeddig igazán jelentős változások nem történtek. Kezdetben a kormányok elsősorban arra koncentráltak, hogy a teljes összeomlást elkerüljék, ezért szinte számolatlanul nyomták a pénzt a bankszektorba a veszteségek fedezésére. A fejlett országokban összesen csaknem három milliárd dollárt fordítottak erre a célra, és ezzel valóban sikerült megúszni a legrosszabbat. A szakértők egy része szerint ez nem feltétlenül volt helyes, mivel a beáramló pénzek nyújtotta biztonság miatt a bankok nem hajtották végre azokat a szervezeti és üzletpolitikai átalakításokat, amelyek garanciát jelenthetnének az egy évvel ezelőttihez hasonló helyzetek elkerülésére. Ahogy pedig a nemzetközi gazdasági és befektetői légkör javul, egyre kisebb lesz a kényszer az alapvető változtatásokra.
A folyamatot látva elmondhatjuk, hogy a felelőtlen banki magatartás árát teljes mértékben a lakossággal fizettetik meg. Egyrészt azzal, hogy a pénzintézeteknek nyújtott horribilis támogatást az állami költségvetésből, azaz az adófizetők pénzéből nyújtották. Másrészt az is az ügyfeleket sújtotta, hogy a bankok drasztikusan visszafogták a hitelezést és jelentősen rontottak a hitelfeltételeken, hogy saját helyzetükön ezzel is javítsanak. Csődök ugyan voltak - nálunk nem -, de a bankok többsége legfeljebb átmenetileg vált veszteségessé. Jellemző, hogy a nyáron már az amerikai bankóriások profitnövekedésről számoltak be, idehaza pedig a legnagyobb pénzintézet, az OTP a második negyedévről már rekordközeli nyereséget jelentett.
A jó hírek nyomán felerősödtek a megregulázási törekvések. A tengerentúlon külön csomaggal akarnak szigorítani a szabályozáson, kihasználva azt, hogy a bankokba öntött pénzért cserébe az állam sok helyen résztulajdonhoz jutott. A G20-ak pénzügyminiszteri tanácskozásának fő témája is ez a kérdés volt, az unió szintén hasonló lépésekre készül. Kérdés, hogy ebből a nagy elszántságból lesz-e egyáltalán valami, mert az idő múlásával az esélyek gyorsan csökkennek. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy legfeljebb látszatintézkedésekre kerül sor, és alapjában véve minden marad a régiben. A mostani általános tőzsdei rali is ezt sugallja: a recesszió végében bízó befektetői eufória nem a reálgazdaság állapotából ered, hanem részben a kormányoktól kapott támogatási háttéren nyugvó pénzek mozgatásán, ami könnyen újabb lufidurranásokhoz vezethet.
A banki működés kontrolljának erősítése a Magyarországon működő pénzintézeteket inkább közvetlenül, többnyire az anyacégen keresztül érinti. Nem, vagy csak minimálisan vettek részt azokban a felelőtlen ügyletekben, amelyek majdnem a pénzvilág összeomlásához vezettek, ezzel együtt az általános válság őket is elérte. Ennek hatására kényszerültek olyan lépésekre, amelyek rendkívül hátrányosan érintették az ügyfeleket. Ekkor kerültek a figyelem középpontjába azok az egyoldalú szerződési feltételek, amelyekre a pénzbőség időszakában nagyon kevesek figyeltek fel, most viszont teljesen kiszolgáltatták az ügyfeleket a bankok kénye-kedvének. Hirtelen tömegek tapasztalták a saját bőrükön, mit jelent az, ha a hitelnyújtó lényegében szabadon, a saját érdekeinek megfelelően módosíthat a szerződésen, az adós pedig tehetetlen és még jogorvoslattal sem élhet, ráadásul bármikor elveszítheti a hitelből vásárolt lakását vagy vagyontárgyait.
