Az infláció a fogyasztót sújtja, az államnak nyereség
Huszonöt százalékos infláció nyomja a hétköznapjainkat, pedig lenne megoldás az enyhítésére, de ehhez kormányzati akarat kellene.
Az államkasszába hatalmas, mintegy 1400 milliárd forintnyi bevétel ömlik a drágaság miatt, aminek a nagy részét az áfa teszi ki az ATV összesítése szerint. Ezt az összeget idén csaknem 900 milliárd forint pluszbevétellel növelheti a rekordinfláció.
„A valóság az mégiscsak a magas ár. Úgyhogy egyetlen feladatot tűzhet ki a kormány: le kell törni az inflációt!” – idézik Orbán Viktor pénteki rádióinterjúját. Ebben a miniszterelnök kijelentette, hogy az év végére a 25 százalékos inflációt egy számjegyűre karcsúsítja. Csakhogy a 27 százalékos áfa a lakosságot terheli, az államot a legkevésbé sem. Ennek köszönhető ugyanis, hogy
a drasztikus drágulások következtében tavaly 25 százalékkal több áfa bevételt könyvelhetett el az államkassza.
A témával kapcsolatban a portál megszólaltatta Róna Pétert. A neves közgazdász szerint a hangzatos kinyilatkoztatások ellenére az államnak eminens érdeke a magasan tartott infláció. Amikor ez érezhetően enyhülne, a költségvetés deficitje az 5 százalékot is elérheti. „Ami miatt már a nemzetközi piacok is bezárulnak, a költségvetési hiány finanszírozhatatlanná válik, és akkor aztán nagyon-nagyon komoly gondok elé állunk” – közölte Róna Péter az ATV Híradójában.
(Kiemelt kép: vásárló a Fény utca piacon, Budapesten, 2021. július 3-án. Fotó: Pozsonyi Roland / 168.hu)