Az EU-nak elege van belőlünk – mire számíthatunk?
Nő az esélye annak, hogy az unió fenntartja a hazánkkal szembeni túlzottdeficit-eljárást és a vele járó szigorú figyelmet. Ennek oka az Orbán-kormány és Brüsszel közötti egyre feszültebb viszonyon túl a gyenge évkezdés és az, hogy az MNB-ben folyó történések, valamint a kormányzati nyilatkozatok csak növelik a kételyeket a magyar gazdaságpolitika kilátásaival szemben.
Az idén is elég volt röpke néhány hét ahhoz, hogy háromszor módosítsák az aktuális költségvetést, beleértve immár a főszámokat is, holott a frissen kinevezett gazdasági miniszter nemrégiben még korainak és indokolatlannak nevezte, hogy belenyúljanak a büdzsébe. Tavaly éppen tucatszor tették ezt meg, mivel az eredetileg elfogadott számoknak közük sem volt a valósághoz, és a szent hiánycél tartásához többszöri, alapos korrekcióra volt szükség. Ennek fényében felettébb visszás, hogy Varga Mihály egy képviselő kérdéseire adott válaszában ismét azzal bírálta az Európai Bizottságot, hogy eddig még sosem találta el a magyar hiányadatot. A brüsszeli prognózisok célja ugyanis – és ezt Varga pontosan tudja! – nem a találgatás, hanem a rendelkezésre álló mutatók elemzésével felvázolni a trendeket és felhívni a figyelmet az esetleges korrekció szükségességére. Az EB pontosan ezt tette az elmúlt években, nem is eredménytelenül, hiszen Orbánék éppen ezek alapján módosítgatták a büdzsét, és mint kiderült, ez elengedhetetlen volt a fenyegető hiány féken tartásához. Nota bene: Brüsszel mindig arra mutatott rá, hogy a magyar kormány rosszul prognosztizálta a makrogazdasági trendeket, inkább a vágyaira, semmint a realitásokra alapozta a számokat.
Mintha lenne valami tudatmódosító szer az NGM levegőjében, az említett levélben az új miniszter az elődjére jellemző módon kezeli a valóságot, sőt szinte szó szerint átveszi annak kommunikációs frázisait. Nagy sikerekről ír, arról, hogy gazdasági fordulat ment végbe, melynek nyomán hazánk a fenntartható fejlődés útjára lépett. A fordulatot illetően sajnos igaza van, a recesszióba való visszaesés, a beruházások és a fogyasztás gyorsuló zuhanása, az ipari termelés visszaesése valóban annak tekinthető, de ezzel inkább nem kellene dicsekedni. Ami a fenntarthatóságot illeti, minden szakértő elemzés egybehangzóan azt látja a legnagyobb gondnak, hogy a Fidesz-kormány olyan egyszeri, unortodox eszközökkel és rögtönzésekkel avatkozik be a gazdaságba és a piaci viszonyokba, amelyek a növekedés ellen hatnak és hosszú távra rontják a kilátásainkat.
A levélben említett konkrét eredményeknél is mintha Matolcsyt hallanánk: csökkent az államadósság és növekedett a foglalkoztatottság. A valóságban a nettó adósságunk növekedett, és ha a lenyúlt nyugdíjpénzeket leszámítjuk – azokat a korábbi kormányok is elvehették volna, de volt elég eszük ahhoz, hogy ne tegyék –, a GDP arányos adósságráta is több százalékkal emelkedett. A foglalkoztatásról már minden hozzáértő számtalanszor elmondta, hogy a növekedés kizárólag a közmunkának és a statisztika megkérdezéses módszerének köszönhető, a valós alkalmazotti szám több tízezerrel csökkent.
A legviccesebb érve Vargának az, hogy nő irántunk a befektetők bizalma, amit a sikeres dollárkötvény kibocsátása is jelez. Az még hagyján, hogy sikernek tekinti, ha 3,5-4,5 százalékos kamatfelárral el tudunk adni papírokat, mikor még a románok is olcsóbban jutnak pénzhez, a többi térségbeli uniós tagállamról nem is beszélve, az viszont már nevetséges, hogy akkor beszél növekvő bizalomról, amikor a befektetők tömegével szabadulnak meg forintpozícióiktól, és emiatt zuhan a valutánk árfolyama, csökken a BÉT indexe. Mindez kedvező külső pénzpiaci légkörben, szembe menve a nemzetközi trendekkel. Mi lesz majd, ha romlik a hangulat és csökken a kockázatvállalási kedv, kevesebb lesz a likvid pénz?
