Az átláthatóságról tender nélkül

24,9 millió forint plusz áfa keretösszegű szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Bell and Partners ügynökséggel az őszi kommunikációs kampányaihoz.

2012. október 29., 21:45

24,9 millió forint plusz áfa keretösszegű szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Bell and Partners ügynökséggel az őszi kommunikációs kampányaihoz – áll a KIM honlapján.

Az ügynökség a gyermekbarát igazságszolgáltatás, az áldozatvédelmi programok, valamint a Kormányablak – Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálat rendszerének és a 2012. évi kommunikációjához kapcsolódóan vállalta médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi, btl-ügynökségi és online kommunikációs szolgáltatási feladatok elvégzését, eseti megrendelések alapján. A szerződés leírásában az áll, hogy a stratégiába integrálható a jó, átlátható állam imázskommunikációja is. A kampányok össz-keretösszege a körbeszerzési értékhatár alatti, 24,9 millió forint.

A hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött és a kormányzati portálon nyilvánosságra hozott megállapodás a keretösszeg erejéig, de legfeljebb december 31-ig él.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.