Átlagon felül vagy alul keres Ön? Itt kiderül

2018. április 20., 10:54

Szerző:

A bruttó átlagkereset februárban 306 500 forint volt, ami nettó 205 300 forintot jelentett.

Februárban a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 306 500 forint volt. Ez nettó 205 300 forint.

Az első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,0 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett az év első két hónapjában.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – írja az MTI.

Hogy mennyire állunk jól, vagy rosszul, annak szemléltetésére itt egy év eleji táblázat, néhány európai ország bruttó átlagkereseteiről:

Fotó: cvonline.hu

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.