2011. március 5., 19:04

Nem tudjuk, kinek a nevét áldjuk. Folyton ezt érzem. Nemcsak azt nem tudjuk, ki találta föl a Post-Itet, ezt még tudtam is, csak elfelejtettem, de azt sem, ki találta föl a frizsidert, a tévét, a magnót, a CD-t, az mp3-as lejátszót, a mobiltelefont, a laptopot. Alapvetően változik meg az életünk, rengetegen gondoskodnak arról, hogy ne kelljen nagy, komor szembenézéseken részt vennünk önmagunkkal, és nem tudjuk, kinek hálálkodjunk.

2011. március 4., 18:38

ERTMS, azaz egységes európai vasúti forgalomirányító rendszert telepít vonataira a legnagyobb ausztrál vasúttársaság. A Rail Corp megbízhatósága, kompatibilitása és széleskörű elterjedtsége miatt az Alstom Transport 1 szintű ERTMS technológián alapuló automatikus vonatbefolyásoló rendszerét telepíti összesen mintegy 160 vonatára. A kiemelkedő nagyságrendű, összesen 65 millió dollár értékű megbízásnak magyar vonatkozása is van, mivel az ausztrál rendszer egyes biztonságkritikus elemeit az Alstom budapesti Közlekedési Információs Megoldások (TIS) részlege teszteli majd. A rendszer pályamenti jeladóinak (ún. balízok) vezérlőihez korábban szintén a magyar szakemberek fejlesztettek ki tesztplatformokat. A most elnyert szerződés keretein belül, egy vonalon az Alstom kiépítheti a 2-es szintű ERTMS rendszert is a nagysebességű vasútvonalak elterjedését indíthatja meg a kontinensnyi országban.

2011. március 4., 16:46

A magas áfát és a "cukordeficitet" okolja a magas magyarországi cukorárakért a Magyar Cukor Zrt. anyavállalata, az osztrák Agrana, írja a privatbankar.hu.

2011. március 4., 16:11

Szigetvári András, a Der Standard munkatársa interjút készített Matolcsy Györggyel, akit a lap a bírált magyar gazdaságpolitika agytrösztjének nevez. A miniszter a bankadó, a minősítő intézetekkel és befektetőkkel kialakult feszültség ellenére sem aggodalmaskodik.

2011. március 4., 13:56

Az Európai Központi Bank (EKB) "nagyon elégedetlen a magyar kormány álláspontjával" a jegybanki törvény módosításával kapcsolatosan - mondta Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a csütörtöki kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.

2011. március 4., 06:51

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) azt állítja, hogy Simon Zsolt szlovák mezőgazdasági miniszter tudatosan károsította a Podtatranská hydina baromfifeldolgozó üzem nevét, hogy bejuttassa Szlovákiába a magyarországi baromfifeldolgozó cégeket.

2011. március 3., 18:53

Esztergom volt alpolgármesterei már felvették az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosításukat összesen nyolc millió forintot, és Meggyes Tamás is csak azért nem vette fel 5,5 milliós közpénzből fizetett életbiztosítását, mert adminisztrációs hiba történt. A Fidesz vezetői tehát számtalan luxust megteremtenek maguknak közpénzekből, miközben a dolgozó magyarokkal fizettetik meg ennek a kiváltságnak az árát.

2011. március 3., 16:07

Tiltakoznak a szakszervezetek a Széll Kálmán terv több pontja ellen. A rendőröket és a tűzoltókat tömörítő szakszervezetek szerint is tűrhetetlen, hogy esetükben megszüntetnék a korengedményes nyugdíjazást, tehát csak 65 évesen mehetnének nyugdíjba az egyenruhások.

2011. március 3., 11:32

Tíz megkérdezettből hat még mindig a kiemelkedő fizetést tartja a jó állás egyik legfőbb ismérvének. A fiatal pályakezdők jelentős részének irreálisan magasak az elvárásai. A legnagyobb álmodozók azok, akik az egyik legalulfinanszírozottabb szektorban, a termelési ágazatban szeretnének elhelyezkedni.