Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2013. május 3., 11:17
Az Európai Bizottság idén 0,2, jövőre 1,4 százalékos magyar GDP-növekedést jósol – derül ki az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény által pénteken Brüsszelben közzétett tavaszi gazdasági-pénzügyi előrejelzésből.
2013. május 2., 20:14
Magyarország a Közel-Kelet és Afrika feltörekvő gazdaságaival igyekszik kiépíteni a kapcsolatokat, hogy új piacokat találjon a magyar áruknak, illetve hogy a két térségből tőkét vonzzon magához.
2013. május 2., 08:03
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a szerda esti jegyzésekhez képest.
2013. április 30., 16:40
Piaci panaszok alapján vizsgálja az Európai Bizottság a három éve módosított gyógyszer-forgalmazási törvényt, amely megtiltaná a szakmai befektetőknek, hogy többségi tulajdonuk legyen a közforgalmú gyógyszertárakban – értesült a BruxInfo.
2013. április 30., 14:59
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi eseti ülésén véglegesítette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit – mondta Matolcsy György kedden sajtótájékoztatón.
2013. április 30., 14:08
Alacsony jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összeg alatt értékesített mérsékelt hozamemelkedéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
2013. április 30., 13:27
Brüsszel nem fizet Magyarországnak az EU-s pályázatok legalább két hatalmas szeletére, a KEOP és a KÖZOP pályázatokra – értesült a 444.hu. Az energiahatékonysági illetve közlekedési programokra most a magyar állam hitelez pénzt, sok ezermilliárd forintot is bukhatunk – írja a 444.hu.
2013. április 29., 15:05
Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben – közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) – hétfőn az MTI-vel.
2013. április 29., 12:54
Orbán Viktor miniszterelnök határozott álláspontja, hogy tíz helyett tizenkét százalékos árrést kellene garantálni a trafiktörvényben a dohány-kiskereskedőknek – közölte Lázár János a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
2013. április 29., 12:26
Csak látszólagos ellentmondás, hogy miközben évtizedes csúcson áll a munkanélküliség, a foglalkoztatottsági ráta folyamatosan emelkedik. Valójában a statisztikai felmérés módszerének vitathatóságán túl főként a Fidesz-kormány unortodox megszorító intézkedései vezetnek ahhoz, hogy egyszerre növekszik az aktivitás és csökken a tényleges, produktív munkavégzés.
2013. április 29., 12:07
Saját kezdeményezésére – közös megegyezéssel – április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét. A lemondást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta – közölte az NFÜ hétfőn az MTI-vel.
2013. április 27., 20:05
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Ellenőrző Bizottságának az állami földbérleti rendszer átfogó vizsgálatát és annak eredményeit összegző jelentése nem kerül a nyilvánosság elé – derül ki a vidékfejlesztési miniszter Ángyán Józsefnek írt válaszából.
2013. április 26., 20:30
Csaknem 1800 középiskolás diáklány nyerhetett betekintést a „férfias” szakterületekbe országszerte a Lányok napján.
2013. április 25., 05:29
Nem árulják el a taglétszámot és a nyertes tagok arányát abban a trafikos-érdekvédelmi egyesületben, amellyel együttműködési megállapodást kötött a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége április 15-én – írja az Index.
2013. április 24., 09:20
A MNB kamatvágásól cikkeznek a külföldi újságok. A Bloomberg szerint az lett volna a meglepetés, ha a jegybank nem vág kamatot, figyelembe véve az állampapírok hozamának jelentős zuhanását az utóbbi hetekben, illetve a rekord alacsony inflációt. A globális körülmények jelenleg igencsak kedveznek a magyar politikának, ám mint az Erste szakértői megjegyzik: nem jók a gazdasági alapok, ennélfogva a magas külföldi, illetve devizatartozások megkötik a jegybank kezét, véli az FT.
2013. április 23., 17:52
A Haza és Haladás Egyesület szerint a Fidesznek „kulturális sokkot” okozott, hogy a Haza és Haladás Alapítvány nyilvánosságra hozta, kitől kapott támogatást és mire használta azt.