Rajtunk az imádság sem segít
Csak látszólagos ellentmondás, hogy miközben évtizedes csúcson áll a munkanélküliség, a foglalkoztatottsági ráta folyamatosan emelkedik. Valójában a statisztikai felmérés módszerének vitathatóságán túl főként a Fidesz-kormány unortodox megszorító intézkedései vezetnek ahhoz, hogy egyszerre növekszik az aktivitás és csökken a tényleges, produktív munkavégzés.
Az a szép a statisztikai adatsorokban, hogy mindenki azt olvas ki belőlük, amit akar, gyakran egymással szöges ellentétben álló dolgokat. A tisztánlátást nehezíti, hogy viszonylag kevesen rendelkeznek elegendő szakmai ismerettel ahhoz, hogy a számokat korrekten értelmezni tudják, és ezt a politikai propaganda kellően ki is használja: minden párt a saját céljainak megfelelő, primitíven leegyszerűsített értelmezéseket sulykol. A gyökeresen szemben álló kommunikációs üzenetek így végső soron magukat a statisztikai tényeket hiteltelenítik, ami adott esetben pont megfelel a politikai céloknak.
Iskolapéldája ennek nálunk az, ami a munkaerőpiac alakulását jelző adatok körül folyik. A Fidesz a realitásoktól teljesen elrugaszkodva egymillió új munkahely létrehozását ígérte, nyilvánvaló érdeke tehát, hogy legalább részeredményeket mutasson fel. Mivel Orbánék gyorsan szembesültek azzal, hogy képtelenek a reálgazdaságban dolgozók számát emelni, sőt az unortodox megszorító eszközök éppen ellenkező hatással járnak, mesterségesen kezdték javítani a statisztikákat, főként a nyugdíj- és szociális ellátások egy részének közmunkába való átfordításának segítségével. A költségvetési megtakarításon túl ennek a célnak is megfelelt, hogy 2-300 ezer speciális korengedményes, rokkant és korhatár alatti nyugdíjast kényszerítettek vissza a gazdaságilag aktívak közé, miközben többségüknek esélye sem volt arra, hogy tényleges munkát találjon. Emellett drasztikusan csökkentették a szociális ellátások időtartamát és összegét is, ami sokakat hozott kilátástalan helyzetbe.
Előre látható volt, hogy a munkaerőpiac képtelen felszívni ezeket a rétegeket. A helyzetet csak rontotta, hogy az egymást követő megszorítások, az új adók tömege, az unortodox lépések sora, a reáljövedelmek esése nyomán a fogyasztás csökkenése egyre kedvezőtlenebb gazdálkodási feltételeket jelentett a versenyszféra számára, a közszférában pedig a költséglefaragások vezettek létszámcsökkenéshez. A munkaerő-igény nem hogy nőtt volna, de csökkent, egyre nagyobb gondot jelentett az elhelyezkedés. A Fidesz-kormány a megoldást a közmunkában találta meg: a megspórolt nyugdíj- és szociális kiadások jelentős részét államilag finanszírozott munkahelyekre fordítja, azaz a közmunka kiegészítő elem helyett meghatározó eszközzé vált.
Ezekből a folyamatokból törvényszerűen következik a hazai munkaerőpiac alapvető ellentmondása: miközben az aktivitási ráta és a kimutatott foglalkoztatottság emelkedik, a tényleges alkalmazotti szám csökken, a munkanélküliség pedig nő. Az előbbi a tényleges állapotokat elfedő statisztikai álca, a reális helyzetet, a kereslethiányt, a beruházások visszaesését, a recessziót sajnos az utóbbi tükrözi. Súlyosbítja a bajokat, hogy Orbánék továbbra is ezen a tévúton haladnak, sőt gyorsítanak: márciusban minden korábbinál nagyobb mértékben, 130 ezerrel növelték a közmunkások számát – ez százezerrel több, mint 3 éve! –, és az idén el akarják érni a 300 ezres létszámot.
