A románok döntöttek, előbb lesz eurójuk, mint nekünk

2018. március 14., 11:35

Szerző:

napi.hu beszámolója szerint egy éve kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) 2024-es céldátumot határozott meg a közös európai deviza átvételére,. Ezt Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy bátornak kell lenniük, és tudni, hogy ez a lépés szükséges.

Romániának ez az egy esélye van, hogy egy asztalhoz üljön Európa gazdagjaival 

– vélte a politikus. Romániában kineveznek egy bizottságot is, amely az euró bevezetésével fog foglalkozni.

A régióban ugyanakkor nem minden ország siet ennyire az eurózónába. Az Orbán-kormány és a Matolcsy-féle jegybank célja, hogy a hazai egy főre jutó GDP előbb érje el az EU-átlag 90 százalékát (most 67 százalék), és az ország csak utána vegye át az eurót. Ha ehhez tartják magukat, akkor az évtizedekbe is telhet.

Magyarországon nincs hivatalos csatlakozási céldátum.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.