A nagy bankmutatvány

- Kollégái tavalyelőtt FHB-vezérként az év bankárává választották. Megérdemelné, ha sikerülne a nagy mutatvány: feloldani az újra és újra meghosszabbított kilakoltatási moratóriumot. Nem tudom, a munkát is irányítja-e, vagy csak a közlés feladatát bízták önre, de akár siker lesz, akár kudarc, ön az arcát adja hozzá.

– Ez nem egyszemélyes feladat: ilyen összetett programot nem lehet egyedül, az íróasztal mellett kitalálni. Nekem a kommunikáció jutott. Számomra ismerős terep ez, hiszen volt némi szerepem a magyar jelzálogpiac létrehozásában. Optimista vagyok: ha április végéig írásban rögzítjük az alapfeltételeket, és nem jönnek drámai külgazdasági hatások, akkor július elseje után visszatérhetnek a normális lakáspiaci viszonyok.

- Ma több mint százezer család nem fizet. Mekkora lehet azoknak a csoportja, akik tényleg képtelenek törleszteni?

– Úgy gondoljuk, hogy a nem fizetőknek körülbelül ötven százaléka képes lenne a törlesztésre a részletek mérséklése esetén. Ők csak az árfolyam elmozdulása miatt küzdenek gondokkal. Azok közül, akik adósvédelmi programra szorulnak, 25-30 százalék lehet olyan nagy bajban, hogy még a törlesztőrészlet 50 százalékos csökkenése esetén sem tudnának fizetni. Becslésünk szerint viszont nem lesz több tíz százaléknál azoknak a családoknak az aránya, amelyek végső döntési helyzetbe kerülnek: képesek-e tartalékokat mozgósítani, hogy megmentsék lakásukat. Ha ez nem sikerül, akkor tulajdonosból lakásbérlőkké lesznek korábbi otthonukban vagy máshol.

- A moratórium feloldásával látszólag a semmiből kellene előállítani valamit. Meg kéne oldani, hogy a bankok azoktól is kapjanak pénzt, akiknek nincs. Ki fog értük helytállni?

– Nincs ingyenebéd. Arányos kompromisszumsorozat megkötéséről beszélünk. Engedményeket kell tenniük az adósoknak, engedményeket kell tennie a bankszektornak és az államnak is.

- Harmad–harmad arányban kell a pluszköltségeket vállalni?

– Nagyjából igen. A fő kérdés azonban az, hogy mekkora az egész torta, a szereplőknek mekkora veszteségnek kell a harmadát vállalniuk. A cél az, hogy a bajbajutottaknak ne kelljen fél- vagy harmadáron elkótyavetyélniük az ingatlanukat.

- Pedig a kevés készpénzes vevő épp erre vár, ezért is áll a magyar ingatlanpiac.

– Mielőbb el kell jönnie az igazság pillanatának. Amikor adós és vevő belátja: már nincs mire várni. A vevő várhatóan még némi inspirációt is kap, hogy nagyobb kedve legyen belépni a piacra: mondjuk hitelkamat-kedvezményhez jut. Az adósok számára pedig a bankoknak négy-ötféle választási lehetőséget is fel kell kínálniuk, hiszen az ügyintézők az íróasztal mögül nem láthatják az ügyfél életkörülményeit.

- Kiszámolta-e valaki, mennyi pénz elveszítésére számíthat a bankrendszer?

– Azért nehéz számolni, mert az elmúlt két évben a lakossági ingatlanok értékvesztése tíz-tizenhárom százalékos volt. Ha a mutatvány rosszul sikerül, akár 25 százalékos értékvesztés is bekövetkezhet. Ma azt gondoljuk, hogy egy normálisan levezényelhető folyamat végén a bankok félretett céltartalékai elegendőnek bizonyulhatnak. Ez negyven százalék körül jár.

- Jól értem? A százezernyi nem fizető adós lakása egyenként mondjuk 10-15 milliót ér, a 40 százalékos veszteség tehát összesen ötvenmilliárd forint körül járhat.

– Igen, ilyen a nagyságrend.

- Van ebben a történetben egy titokzatos szereplő. Az eszközkezelő hol maga a megoldás, hol meg szinte teljesen eltűnik. Ez a száraz hangzású név irdatlan nagy közpénzt fed, mégis rég hallottunk róla. A kormány kihátrált?

– A megoldás csak a bankok és az ügyfelek piaci alapon megkötött alkuja lehet, amelyet megfelelő jogszabályi keretrendszerrel kell megalapozni. De bárhogyan nevezzük is, kell lennie egy olyan állami intézménynek, amely létrehozza a szociális bérlakások rendszerét. Erre ma csak egy egységes állami szervezet képes.

- Közpénzből meg kell venni tehát harmincezer lepukkant lakótelepi lakást...

– Inkább csak tízezret.

- Szerte az ország lakótelepein tízezer olyan leharcolt lakásért kell közpénzt kiadni, amelyeket aztán egyenként fel is kell újítani, majd minimális havi bérért kiadni. Lesz tehát egy állami alap, amely gazdaságosan eleve nem elvégezhető feladatra költi az adóforintokat.

– Az állam olyan szereplőkkel áll szemben, akik már tudomásul vették, hogy engedményeket kell tenniük. A bank és az adós is tudja már, hogy nincs más megoldás. Míg tehát klasszikus piaci körülmények között nehéz lenne igazolni, hogy közpénzből ilyen ingatlanokra költsünk, van olyan ár, amely mégis reálissá teszi a befektetést. Sejtjük, hogy ez a vásárlás a forgalmi érték ötven százaléka körül vagy inkább az alatt történik majd.

- Ön, a Bankszövetség egyik vezetője hogyan értesült arról, hogy a kormány meghosszabbítja a bankadót?

– Megnéztem a bejelentésről szóló tévéműsorokat, és elolvastam az újságokat.

- Magyarországon volt egy politikus, aki viccesen azt mondta, hogy a békákkal nem kell megvitatni a mocsár lecsapolását. A bankadó kapcsán önökre osztották a béka szerepét. Milyen a meghosszabbítás nemzetközi hatása?

– Mértékében, nagyságrendjében messze meghaladja a nyugat-európai átlagot, és jelentősen visszaveti a magyar bankszektor versenyképességét. Nemcsak a magyarországi központú bankok piaci terjeszkedését akadályozza, hanem a nyugat-európai pénzintézetek hazai leánybankjainak pozícióit is rontja, amikor a központok a forrásokról döntenek.

- Ön érti-e, hogy a Széll Kálmánról elnevezett Orbán-csomagból, a nadrágszíjmeghúzásból hogyan lesznek befektetések, hogyan új munkahelyek, és hogyan lesz öt százalék feletti gazdaságélénkülés? Mert tankönyvi tény, hogy a megszorítás lassítja a gazdaságot.

– A hitelminősítőkkel folytatott párbeszéd is megerősíti: egy dátumokkal megerősített intézkedéscsomag legalább a trendforduló esélyét megadja. Ma még szinte bármi lehet. Az is, hogy az ország a fellendülés kapujában áll, de az sem kizárt, hogy elveszítjük ezt a meccset is. Biztos viszont, hogy csak baj lehet abból, ha nincs előttünk pozitív jövőkép.

- A Bankszövetség tagjai mennyire bíznak a tervek megvalósíthatóságában? A bankadó és a lakáshitelek ügye hogyan rendezte át a piacot?

– Óvatosabbá tette, túlzottan is óvatossá. Most mindenki azt mondja, hogy csak oda juttatunk hitelt, ahol biztos a megtérülés.

- Lesz-e trendforduló a hitelezésben? Ez kulcskérdés. Mert azt pontosan tudjuk, hogy ahol nincsen hitel, ott gazdaságélénkülés sincs. Ön szerint lehetséges, hogy a hitelezés drámai módon növekszik idén?

– Nem, ez a folyamat csak lassúbb lehet. Amikor egy két és fél, hároméves recessziós időszak után kell újra felpörgetni a gazdaságot, az minimum egy-másfél évet vesz igénybe.