Az oroszbarátság levét isszuk – a forint mélyponton, az infláció pedig az egekben

Pogátsa Zoltán közgazdász szerint az elmúlt évek oroszbarátságának levét issza most meg a magyar gazdaság.

2022. március 7., 13:43

Szerző:

Történelmi mélypontra került hétfőn a forint, délelőtt volt, hogy már a 400 forintot is átlépte a magyar fizetőeszköz árfolyama az euróval szemben. Ami azonban még ennél is sokkolóbb, hogy a háborúban lévő Ukrajna pénzneme, a hrivnya jobban állja a sarat, mint a magyar fizetőeszköz – bár ennek Pogátsa Zoltán közgazdász szerint az lehet a fő oka, hogy az ukrán hrivnya egy periférikus valuta, és kevesebb helyen kereskednek vele. A szakértő elmagyarázta lapunknak, miért sújtja ennyire a háború a magyar gazdaságot, és milyen következményei lehetnek ennek.

Nem kifizetődő az oroszbarátság

„Az egész Európai Unióban mi vagyunk a leginkább kitéve egyetlen országnak energiaimport tekintetében. Oroszországot pedig súlyos szankciók érik” – jelentette ki a Pogátsa Zoltán közgazdász. Hangsúlyozta továbbá, hogy a régióbeli országokat gazdasági értelemben közel sem rázta meg annyira az orosz-ukrán háború, és az agresszor elleni szankciók, mint hazánkat. Ennek hátterében azt látja, hogy a nemzetközi befektetők sokkal inkább kitettnek tekintik a magyar gazdaságot az orosz gáz, olaj és uránium importnak, mint a többi, szomszédos országot.

„Magyarországot Putyin politikai szövetségesének látják sok szempontból. A Paks II beruházással és számos egyéb projekttel Magyarország azt bizonyítja, hogy nem az Európai Unió fősodrában áll, hanem inkább oroszbarát politikát visz. Ezt árazta most be a piac”

– jelentette ki a szakértő. Véleménye szerint az is hiba volt, hogy Magyarország nem diverzifikálta magát eléggé Oroszországtól és a megújuló energiák irányába az elmúlt 10-20 évben. Pogátsa Zoltán szerint a Varga Mihály pénzügyminiszter által prognosztizált 4,8 százalékos inflációnál sokkal durvább pénzromlás jöhet idén, és nem kizárt hogy újabb árstopokat is megpróbál majd bevezetni a kormányzat. Hozzátette: a probléma jelenleg az, hogy amennyiben a jegybank nyílt piaci műveletekkel operál, akkor félő, hogy elégeti az ország valutatartalékát. A kamatemelés pedig a hazai cégek tőkéhez való jutását drágítja.

Nagy baj lehet az energiaellátásban és a gazdaságban is

Pogátsa Zoltán szerint érdemes felkészülni arra is, ha Oroszország esetleg úgy döntene, elzárja a gázcsapokat – bár egyelőre kérdéses hogy ezt egyáltalán megteheti-e. Elmondása szerint Európa a betárazott gázból nagyjából három hétig tudna gazdálkodni, Magyarország tartaléka viszont ennél egy kicsit nagyobb, nyárig kitarthatna. Európa viszont elvárná, hogy hazánk betáplálja a tartalékának egy részét az EU közös rendszerébe. Ha ezt a kormány nem tenné meg, szétesne az európai együttműködés, mondta a közgazdász.

Azt is hangsúlyozta, hogy mivel az orosz-magyar gázszerződés titkosítva van, így nem tudjuk mennyire emelkedhet majd a gázár. Az viszont már most látszik, hogy az európai tőzsdéken háromszorosára emelkedett a gázár, és a forint értéke is folyamatosan romlik.

„Ha a kormány így is tartani akarja a rezsicsökkentést, az óriási költségvetési hiányt fog jelenteni”

– jelentette ki a gazdasági szakember, aki szerint nem csak a gáznál, hanem szinte minden importárunál meg fog látszani az áremelkedés, ugyanis minden valutával szemben gyengül a forint. „Az importárak emelkedése ezen a ponton már világos” – tette hozzá.  

Nem Amerika a győztes, Európa a vesztes

A közgazdász azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak a rubel, a hrivnya, és a forint értéke romlik látványosan, hanem az euró értéke is a dollárral szemben. Kérdésünkre, miszerint az USA nyertese-e ennek a helyzetnek, Pogátsa kijelentette: „Nem mondanám hogy Amerika nyertes, mert ez azt a narratívát erősíti, hogy az USA éppen most hajtja végre gonosz tervét. Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy Európa vesztes” – mondta.

Véleménye szerint ugyanis a kontinens kitettsége óriási Oroszország felé, amit egy átgondoltabb energiapolitikával lehetett volna csökkenteni az elmúlt évtizedekben – de nem ez történt. Ha ennyire nagy a kitettség egy térségben, és Oroszország éppen leválóban a világgazdaságról, akkor reális, hogy veszít értékéből az európai piac, zárta elemzését Pogátsa Zoltán.

(Kiemelt kép: Pénzváltó Budapesten 2022. március 7-én. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)