A baromfihúsok se ússzák meg a brutális drágulást

Idén várhatóan háromszor drágul.

2022. január 11., 06:41

Szerző:

Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfi termékek ára, a megnövekedett takarmány és rezsi költségek miatt – erről a baromfi terméktanács elnöke beszélt az ATV-n.

Csorbai Attila részletezte, hogy az első áremelkedés január vége felé várható, utána a tavaszi időszakban lesz egy, majd egy harmadik drágulásra is számíthatunk nyáron.

A baromfihúsok mellett a sertéshúsok ára is jelentősen emelkedhet idén. Ahogy korábban már mi is írtunk róla, az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők. A 25-30 százalékos takarmánydrágulás hasonlóan itt is beépül az önköltségi árakba, mindez pedig komoly árnövekedést jelent majd, mivel a sertések előállítási költségeinek 65-70 százalékát a takarmányár teszi ki.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Rosta Tibor)

Orbán Gábor idén tavasszal, egy kifejezetten turbulens energiapiaci helyzetben fogadta el a felkérést az MVM Partner vezetésére. Elsődleges célja az, hogy a társaság eredménytermelő képessége tovább erősödjön. Ehhez pedig az üzleti spektrum szélesítésére van szükség mind a regionális jelenlét, mind a működési területek tekintetében.

2023. december 4., 09:00

A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen – jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).