2,3 millió ember vásárol vasárnap
873 ezer háztartás, vagyis körülbelül 2,3 millió ember szokott vasárnap vásárolni – ez derül ki a GFK legfrissebb felméréséből. Vasárnap ráadásul kétszer annyian választják a hipermarketeket, mint a kisebb üzleteket. A KDNP a héten nyújtotta be a törvényjavaslatát, mely szerint jövő márciustól csak a 400 négyzetméternél kisebb, családi vállalkozásban működő üzletek lehetnének nyitva vasárnaponként.
A GFK kutatása szerint hétfőtől péntekig átlagosan 1,1 millió, szombaton 1,4 millió , vasárnap pedig 873 ezer család intézi a bevásárlását.
A kutatás szerint vasárnaponként kétszer annyi ember választja a hipermarketeket, mint a kisebb üzleteket. A hét utolsó napján a lakosság 14 %-a megy hipermarketbe, míg 7 % kisebb üzletbe – hangzott el
az RTL Klub híradójában.A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter a héten azt is bejelentette, hogy a kormány támogatja az elképzelésüket. Néhány órával később azonban kiderült, hogy a kabinet nem döntött az ügyben.