A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
Januárban emelték a nyugdíjakat, de az inflációs adatok alapján nagyobb nyugdíjkorrekcióra lenne szükség, hogy az ellátás megtarthassa az értékét.
Nem mindegy, hogyan vállal nyári munkát a zsebpénzért: egyes foglalkoztatási formákkal akár teljesen adómentesen dolgozhat.
2011. február 6., 14:44
Hamisak azok a vádak, amelyeket a napokban a KEHI jelenlegi elnöke, valamint az elszámoltatási kormánybiztos, illetve erre alapozva a kormánypárti sajtó terjesztett - írta blogján szombaton késő este a volt pénzügyminiszter.
2011. február 6., 06:36
Februártól Szatmáry Kristóf lett a belgazdaságért felelős államtitkár. Az államtitkársághoz tartozik egyebek közt a kereskedelem, a fogyasztóvédelem, az idegenforgalom, a kis- és középvállalkozások fejlesztése, valamint az építőipari szabályozás is.
2011. február 6., 04:47
Az európai gazdaság nincs túl a válságon, sőt a helyzetet veszélyesnek ítélték az uniós tagállamok vezetői az Európai Tanács brüsszeli ülésén - mondta Orbán Viktor szombaton budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök beszámolt arról, hogy az eurozóna tagállamainak vezetői úgy döntöttek: megerősítik a közös valutát. Orbán Viktor szerint ez azt jelzi, hogy valóban komoly a helyzet, ezért nekünk is "meg kell erősítenünk a hajót". A kormányfő azt is kijelentette, hogy 2020 előtt biztosan nem lehet Magyarországon bevezetni az eurót.
2011. február 5., 18:54
A német munkaügyi miniszter szerint kötelezővé kell tenni a nők 30 százalékos arányát a vállalatok vezetésében. A családügyi miniszter egyetért a céllal, de szerinte annak elérését a gazdaságra kell bízni. Abban mindenki egyetért, hogy valamit tenni kell: a női vezetők aránya Nyugat-Európában Németországban a legalacsonyabbak között van.
2011. február 5., 14:59
„A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni” Magyarország csatlakozását az eurózónához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök a pénteki brüsszeli Európai Tanács-ülésen történtekkel kapcsolatban leszögezte: Magyarország és a magyar uniós elnökség nem ellenzi az eurózóna tagállamainak közös tanácskozásait és közös döntéseit, sőt örül nekik. Orbán Viktor leszögezte: ez nem a szétesése vagy a szakadása az Európai Uniónak, hanem pusztán az eurózóna tagállamainak erőfeszítése az euró megmentése érdekében.
2011. február 5., 10:29
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) becslése szerint a hamisítással, kalózkodással a társadalomnak és a gazdaságnak okozott kár néhány éven belül elérheti az 1,7 trillió dollárt. A 6. nemzetközi hamisítás és kalózkodás elleni konferencián bemutatott jelentés szerint a hamisítók évi 2,5 millió munkahely biztonságát veszélyeztetik.
2011. február 5., 08:40
Évi 18 millió forinttal csökken Kocsis Istvánnak, a BKV vezérigazgatójának fizetése, miután az új bérpolitikai irányelvek szerint módosítják a munkaszerződését. Nem ő lesz az egyetlen, a közlekedési vállalat vezetőinek fizetéscsökkentése összesen körülbelül 250 millió forintos megtakarítást eredményez - tájékoztatott pénteken a Főpolgármesteri Hivatal.
2011. február 5., 06:49
Hatodik hete erősödik a forint az euróval szemben, és 9 havi csúcsra emelkedett szerdán, a jegyzés 268,7-es szint alatt is megfordult – írja a .
2011. február 4., 20:51
A kevésbé szerencsések már saját bőrükön is tapasztalhatták, hogy az idei évtől alaposan szigorították az osztrák közúti vétség büntetését. Ez azt is jelentheti, hogy könnyebb elérni a 70 eurós bírságot: ez az alsó határa annak a büntetésnek, amely határon túl is behajtható, vagyis utoléri a magyar autósokat is.
2011. február 4., 18:14
A jelenlegi negyvenről húsz munkanapra csökkentené a politikai vezetők, így a miniszterek és az államtitkárok szabadságát egy törvénymódosítási javaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken a Háznak.
2011. február 4., 07:21
A hét elején megszűnt a Juventus Rádió sugárzása Békés megyében. Békefi István ügyvezető a Beol.hu-nak elmondta, összetett okai vannak, hogy kénytelenek voltak a sugárzás megszüntetése mellett dönteni.
2011. február 3., 20:20
Negyedrésznyivel növekedett tavaly és 3036 milliárd forintot tesz ki a magán-nyugdíjpénztárakban kezelt vagyon. A hozamok 5,95 és 10,96 százalék között alakultak a háromféle portfólióban, ami a 4,7 százalék inflációval megtisztítva 1,25 és 6,26 százalék reálhozamot eredményezett.
2011. február 3., 17:41
Nyílt levélben kér konzultációt Réthelyi Miklóstól, és követel minisztériumi vizsgálatot egy-egy helyi intézmény áldatlan helyzete miatt a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete. Az érdekvédők szerint helyenként tarthatatlanná vált a múzeumok, könyvtárak, levéltárak helyzete.
2011. február 3., 17:11
Az Alkotmánybíróság (Ab) jövő heti, február 7-8.-i ülésén sem lesz téma a nyugdíjrendszer átalakítása miatt benyújtott alkotmányossági kifogások ügye - derül ki a taláros testület napirendjéből.
2011. február 3., 16:09
A magyar állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amikor indokolatlanul tartott előzetes letartóztatásban egy 27 éves fiatalembert - döntött a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
2011. február 3., 14:56
Áll a hazai uniós pályázati rendszer, mert a kormány a források helyett csupán a pozíciókat osztogatta – állítják a szocialisták. Szerintük az Orbán-kormány Új Széchenyi Terve a szocialista kabinet Új Magyarország Fejlesztési Tervének olcsó, rossz minőségű másolata.