Vigyázat: 70 euró felett a büntetés behajtható
A kevésbé szerencsések már saját bőrükön is tapasztalhatták, hogy az idei évtől alaposan szigorították az osztrák közúti vétség büntetését. Ez azt is jelentheti, hogy könnyebb elérni a 70 eurós bírságot: ez az alsó határa annak a büntetésnek, amely határon túl is behajtható, vagyis utoléri a magyar autósokat is.
A legszigorúbban a gyorshajtás esik a latba. Aki lakott területen több mint 40, országúton, autópályán több mint 50 kilométerrel lépi túl az engedélyezett sebességhatárt, az két hétre búcsút mondhat a jogosítványának. Minél nagyobb a sebességtúllépés, annál hosszabb időre vonják be a jogsit: kilencven – illetve 100 – kilométeres plusz már féléves elvonást jelent. És persze a kiszabható - és később levélben közölt - bírság mértéke is emelkedik.
Vagyis: a közlekedésbiztonságiak megelégelték a száguldozást és hadat üzentek a gyorshajtóknak. Tulajdonképpen egy német rendszámú Lamborghini román vezetője verte ki a biztosítékot, amikor 274 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott keresztül Ausztrián.
Ausztria csak 2013-tól lép be a 2000-ben, öt európai uniós tagállam által létrehozott Európai Gépjármű és Vezetői Engedély Információs Rendszerbe (
EUCARIS), amely lehetővé teszi, hogy a csatlakozó országok hatóságai a területükön, külföldi jelzésű gépkocsival történő kihágásokat, szabálysértéseket, saját nemzeti szabályozásuknak megfelelően büntessék. Magyarország már tagja ennek a szervezetnek, másrészt viszont tavaly ősz óta létezik egy kétoldalú megállapodás Ausztria és Magyarország között. Ennek értelmében a két ország kölcsönösen hozzájut a központi nyilvántartásokból a gépjárművekre és a vezetői engedélyekre vonatkozó adatokhoz, így a magyar autósok Ausztriában elkövetett közlekedési kihágásainak büntetése is behajtható.Kisebb összegű bírságra ez nem vonatkozik. Ilyen a parkolási vétség: Bécsben a 21 eurós csekket a szélvédőn találja az autós, aki „elfelejtette” megvásárolni és kitölteni a parkoló cédulát, illetve mobiltelefonon bejelentkezni. (Utóbbi megoldáshoz ausztriai mobil előfizetés szükséges).
Az osztrák autósok egyébként mostanában kezdik régi rózsaszín jogosítványukat a korszerű plasztik kártyára cserélni – de egyelőre még a régi is használható. Egyéb újdonság tavaszra várható: új szabályokat és közlekedési táblákat vezetnek be a kerékpárosok számára.
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztriahonlapon