Infláció felett teljesítettek a magán-nyugdíjpénztárak

Negyedrésznyivel növekedett tavaly és 3036 milliárd forintot tesz ki a magán-nyugdíjpénztárakban kezelt vagyon. A hozamok 5,95 és 10,96 százalék között alakultak a háromféle portfólióban, ami a 4,7 százalék inflációval megtisztítva 1,25 és 6,26 százalék reálhozamot eredményezett.

2011. február 3., 20:20

Juhász Istvánné főtitkár hangsúlyozta, hogy a tagok 74 százalékának megtakarítása a legjobban teljesítő úgynevezett növekedési portfólióban volt. Összességében a tagok 70 százaléka, 2,3-2,5 millió ember számíthat reálhozamra. Azok nem, akik a válság előtt, 2006-2008-ban léptek be, mert a pénztárak ezt a veszteséget nem tudták ledolgozni. A Stabilitás továbbra is bízik az Alkotmánybíróságban, a törvény megsemmisítésében.

Egyértelműen sikernek tekinti a 18 magán-nyugdíjpénztár mindegyikét soraiban tudó Stabilitás Pénztárszövetség, hogy 102 ezren maradtak náluk. Bába Julianna elnök szerint "ez a hitek harca volt". A harc azonban még nincs lefutva, bíznak az Alkotmánybíróság józan ítélőképességében, a törvény megsemmisítésében - tette hozzá.

A számok azt mutatják, hogy tavaly jóval az infláció felett teljesítettek a pénztárak, eltérő mértékben a három portfólióban és pénztáranként is. A túlnyomórészt állampapírokat kezelő klasszikus portfólió átlagosan 5,95 százalék, a többségében állampípírokat kezelő kiegyensúlyozott portfolió 8,62, a több mint felerészt részvényeket, kötvényeket kezelő növekedési portfolió pedig 10,96 százalék hozamot eredményezett a számlákon. A 4,7 százalék inflációt figyelembe véve ez 1,25 és 6,26 százalék közti reálhozamot takar. A tagok 70 százaléka, 2,3-2,5 százaléka számíthat erre. Azokat érheti veszteség, akik közvetlenül a válság előtt léptek be a pénztárba, emiatt nem volt korábbi felhalmozott nyereségük, és a krízis okozta veszteségüket még nem dolgozta le a vagyonkezelés teljesítménye.

A kezelt megtakarítások zöme, 74 százaléka a növekedési portfóliókban volt, vagyis a tagok nagy része jelentős összeggel gyarapodott tavaly. Mivel a maradók nagy hányada a fiatalabbak közé tartozik, s az ő megtakarításuk a legjobb hozamú portfóliófajtában van, ezért a Stabilitásnál arra számítanak, hogy bár a tagoknak csak valamivel több mint 3 százaléka nyilatkozott a maradás mellett, a kezelt vagyonnak viszont több mint tizede, 350-400 milliárd forint maradt a pénztárakban. A 18 közül változatlanul 4-8 pénztár fennmaradásával számolnak - írt a Független Hírügynökség.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.