Veszélyes hulladékot ásott el egy férfi egy vadaspark közelében

A területen egy vadmentő központ épülne.

2022. január 12., 11:17

Szerző:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hosszabb időn keresztül egy vadaspark mellett ásta el az ártalmatlanításra átvett hulladékot – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

A férfi egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaság alkalmazásában állt. Papíron kisegítőként dolgozott ott, de valójában ő irányította a társaság tevékenységét. A társaság a vadaspark mellett lévő, körülbelül tizenegy hektárnyi területet bérbe vette az illetékes önkormányzattól azzal, hogy ott vadmentő központot hoz létre. Ugyanezen társaság arra szerződött az egyik budapesti kerületi önkormányzattal, hogy 2018 áprilisától a náluk illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítja.

Emellett az elkövető 2018 májusában elvállalta a kiürítését egy, a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak. A férfi azonban a hulladékokat nem a kijelölt lerakóhelyekre vitette, hanem a vadaspark mellett bérelt területen munkagépekkel gödröket ásott, illetve ásatott és azokba temette 2018 tavasza és júniusa között.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

(Kiemelt képünk illusztráció. 168.hu | Merész Márton)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint ötmillió forint értékben hamis ágyneműgarnitúrát találtak egy autóban – közölte a NAV bevetési igazgatóságának sajtóreferense pénteken.

A Somogy Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a kutyái olyan súlyosan megsebesítettek egy idős asszonyt, hogy kórházba kellett szállítani. A sértett a kutyatámadás során szerzett sérüléseivel összefüggő keringési elégtelenség miatt hunyt el.